Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A Mol Magyar Kupa legjobb 64 csapata között vasárnap a papírformának megfelelően a Budafok ellen jutott tovább a Ferencváros. A ‘zöld-fehérek’ játéka az első félidőben még igencsak döcögött, a Budafoknak ekkora kapufája is volt, a Fradi azonban a második félidőben a cseréknek, legfőképp a duplázó és gólpasszt is kiosztó Matheus Saldanhának köszönhetően magabiztos győzelmet aratott végül. A szerb élvonalból szerződtetett csatár hamar igazolta, hogy bizony a különbséget jelenthet nem csak a Budafok ellen (…) Az FTC-hez hasonlóan szintén nem kapott gólt a Kozármislenyt lelépő Kecskemét; valamint a Haladás otthonában diadalmaskodó Puskás Akadémia sem.
(Photo by Srdjan Stevanovic/Getty Images)
Vasárnap játsszák:
Mezőörs (megyei 1) – Paksi FC 0-3 (játék nélkül)
BKV ELőre (NB III) – Gyirmót (NB II) 1-5
Csorna (megyei 1) – Gödöllő (megyei 1) 1-2
Budafok (NB II) – FTC 0-3
Kozármisleny (NB II) – Kecskemét 0-4
Haladás (NB III) – Puskás Akadémia 0-7
Szombaton játszották:
1908 SZAC KSE (megyei 1) – ESMTK (NB III) 1-2
Balatonalmádi (megyei 1) – Pápa (megyei 1) 0-0 Hosszabbítás után: 3-1
FÉMALK-Dunavarsány (megyei 1) – Újpest FC 0-7
FC Hatvan (NB III) – ZTE 0-4
Putnok FC (NB III) – ETO FC Győr 2-6
Hódmezővásárhelyi FC (NB III) – MTK 0-2
Monor SE (NB III) – Fehérvár FC 0-2
FC Nagykanizsa (NB III) – FC Ajka (NB II) 2-2 Hosszabbítás után 2-3
Iváncsa KSE (NB III) – Tiszakécskei LC (NB III) 4-0
Credobus Mosonmagyaróvár (NB III) – Budaörs (NB III) 2-2 Büntetők után: 5-4
Kaposvári Rákóczi FC (NB III) – Tiszafüredi VSE (NB III) 1-1 Büntetők után: 0-3
III. Kerületi TVE (NB III) – Kisvárda (NB II) 0-0 Hosszabbítás után: 2-4
Eger SE (NB III) – Soroksár (NB II) 0-4
Tarpa SC (megyei 1) – Harta SE (megyei 1) 5-0
Füzesabony (NB III) – Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) 1-2
DEAC (NB III) – BVSC (NB II) 0-2
Dunaújváros FC (megyei 1) – Karcag (NB III) 0-6
Kelen SC (NB III) – Budapest Honvéd FC (NB II) 1-5
Újpalota SE (megyei 1) – Tatabánya (NB II) 0-2
Sárvár (megyei 1) – FC Sopron (NB III) 0-2
Vasas (NB II) – Nyíregyháza 1-1 Büntetők után: 6-7
PMFC (NB III) – Szentlőrinc (NB II) 3-3 Büntetők után: 4-5
Dorog (NB III) – Érdi VSE (NB III) 1-0
Békéscsaba (NB II) – DVSC 0-4
Mezőkövesd-Zsóry (NB II) – FC Csákvár (NB II) 3-1
Hétfőn játsszák:
19:00 Kazincbarcika (NB II) – DVTK
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!