Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
Olasz sajtóinformációk szerint zajlanak a tárgyalások a Napoli húzóembere szerződésének megújításáról…
(Photo by SSC Napoli/Getty Images)
A Calciomercato információi szerint a Napoli együttese tárgyalásokat folytat Khvicha Kvaratskhelia 2027-ig szóló szerződését.
A 23 éves szélső két évvel ezelőtt a Dinamo Batumitól igazolt az olasz gárdához, amely színeiben az első idényében 34 mérkőzésen 12 góllal és 13 gólpasszal járult hozzá a csapat bajnoki címéhez. Kvaratskhelia teljesítménye ugyan az egész csapatéhoz hasonlóan visszaesett a 2023-2024-es idényre, a grúz légiós az elmúlt szezont így is 11 találattal és nyolc előkészítéssel zárta. A csapat élére nyáron kinevezett új vezetőedző, Antonio Conte töretlenül bízik a labdarúgóban, aki az elmúlt hetekben ismét remekül teljesít.
Kvaratskhelia az új szezon első négy meccsén két-két gólt és gólpasszt jegyzett, és oroszlánrészt vállalt abból, hogy a Napoli kilenc pontot szerzett az első négy fordulóban.
A lap úgy értesült, hogy a labdarúgó az új szerződésében 8 millió eurós fizetésre tart igényt, a klub viszont csak 6 milliót ajánlott számára, de a különbséget áthidalhatják egy nem túl magas kivásárlási ár rögzítésével.
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!