Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Inter együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított középpályásával, Kristjan Asllanival.
(Photo by Mattia Ozbot – Inter/Inter via Getty Images)
Az Inter gárdája a mai nap folyamán hivatalos közleményben tudatta, hogy sikerült megállapodniuk Kristjan Asllanival a közös folytatást illetően. A középpályást a korábbi megállapodása 2027 nyaráig kötötte a milánói együtteshez, ezt hosszabbították meg most a felek 2028 nyaráig, valamint a hírek szerint a megállapodás tartalmaz egy plusz egy évre szóló hosszabbítási opciót is.
Kristjan Asllani 2022 nyarán először kölcsönbe érkezett az Empolitól, majd egy évvel később végleg megvette őt az Inter, összesen 15 millió euró ellenében. Az albán játékos azóta nem tudott állandó helyet kiharcolni magának a kék-feketék kezdőjében, de Simone Inzaghi úgy számol vele, mint Hakan Calhanoglu hosszú távú pótlása, így évről-évre egyre több lehetőséget ad a védekező középpályásnak.
Asllani az Inter színeiben eddig minden sorozatot figyelembe véve 64 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 1 gólig és 2 gólpasszig jutott. Piaci értékét 18 millió euróra teszi a transfermarkt.
Inter 🤝 Asllani 🖤💙#ForzaInter #Asllani2028
— Inter ⭐⭐ (@Inter) September 16, 2024
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…