Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Dia és Castellanos góljával otthon tartotta a három pontot a Lazio! – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 4. fordulójának záró mérkőzését a Lazio és a Hellas Verona játszotta egymással.

(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)

Gyors gólváltással vette kezdetét a mérkőzés, hiszen a 7. percre már mindkét csapat feliratkozott az eredményjelzőre. A vezetést a Lazio szerezte meg az 5. minutumban, miután Zaccagni passzával Dia tört be a tizenhatoson belülre, majd egy cselt követően a rövid alsóba lőtt, 1-0! Nem tartott azonban sokáig a hazaiak öröme, a 7. percben ugyanis Kastanos passzával Tengstedt tudott kiugrani két védő közül és mattolta Provedelt, 1-1! A 16. percben Rovella vállalkozott egy távoli lövésre, ami be is akadt volna a jobb felsőbe, Montipo azonban nagy bravúrt bemutatva szögletre tudta ütni a labdát. Pár perccel később Lazovic próbált meg szögletből gólt szerezni, a hosszú sarok felé tekert labdáját azonban Provedel ki tudta ütni. A 20. percben aztán ismét megszerezte a vezetést a Lazio! Zaccagni szöglete után a labdát nagy birkózás közepette estében Castellanos tudta Montipo hálójába juttatni, 2-1! A játékrész második felében a Lazio igyekezett lassítani a játékot, megakadályozva ezzel a Verona gyors ellentámadásait. A hazaiak összességében veszélyesebben futballoztak a szünetig, de újabb gólt nem láthatott a pihenőig a Stadio Olimpico közönsége.

A második félidő első veszélyes helyzete a 62. percben alakult ki, amikor először Dia vette célba közelről a jobb alsót, Montipo azonban bravúrral leért a lövésre, majd a kipattanóra Tavares ért oda elsőként, de a vendégek kapusa ezt a próbálkozást is hárítani tudta, meccsben tartva ezzel a csapatát. A 68. percben Tchaouna próbálta meg távolról bevenni a Verona kapuját, de a lövése kevéssel a léc felett szállt el. A 74. minutumban ismét Tchaouna lőtt távolról, amit Montipo csak nagy nehezen tudott hatástalanítani, és szögletre ütni. A 83. percben Zaccagni zárhatta volna le a mérkőzést Dia passza után, de a szélső elhibázta a ziccert, miután nem találta el a kaput. Az utolsó percekben a Hellas Verona nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, de nem jártak sikerrel, így idénybeli második győzelmét aratta a Lazio!

Lazio – Hellas Verona 2-1 (2-1)
Helyszín:
Stadio Olimpico Vezette: L. Zufferli
Gólszerzők:
Dia (5.), Castellanos (20.) ill. Tengstedt (7.)
Sárga lapok: Rovella (27.), Gila (44.) ill. Tchatchoua (30.), Tengstedt (84.)
Kiállítás:ill.-

Lazio: Provedel – Tavares, Romagnoli, Gila, Lazzari (Marusic 89.) – Rovella (Vecino 81.), Guendouzi – Zaccagni (Noslin 90.), Dia, Isaksen (Tchaouna 66.) – Castellanos (Castrovilli 66.) Vezetőedző: Marco Baroni

Hellas Verona: Montipo – Dawidowicz, Coppola, Daniliuc (Cissé 89.) – Tchatchoua, Belahyane, Silva (Sarr 89.), Lazovic (Faraoni 67.) – Kastanos (Mosquera 53.), Harroui (Alidou 67.) – Tengstedt Vezetőedző: Paolo Zanetti

A mérkőzés összefoglalója:

A 4. forduló eredményei:

Szombat:
Como – Bologna 2-2
Empoli – Juventus 0-0
AC Milan – Venezia 4-0

Vasárnap:
Genoa – AS Roma 1-1
Atalanta – Fiorentina 3-2
Torino – Lecce 0-0
Cagliari – Napoli 0-4
Monza – Inter 1-1

Hétfő:
Parma – Udinese 2-3
Lazio – Hellas Verona 2-1

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore