Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MOL Magyar Kupa: a Mezőörs a kizárása felülvizsgálatát kérte

A Paks játék nélkül jutott tovább a Magyar Kupában, az ellenfél azonban felülvizsgálatot kért…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

Az MLSZ tájékoztatása értelmébena megyei első osztályú Mezőörs lemondta a vasárnapra kiírt, Paks elleni mérkőzését, így a címvédő tolnai gárda játék nélkül jutott tovább a következő fordulóba.

Nemzeti Sport értesülései szerint a Mezőörs kérte a Paksot, hogy egyezzen bele a mérkőzés október 9-i lejátszásába, melyről a klubok megállapodtak, az MLSZ azonban elutasította a kérést, és 3-0-val a Pakst tekintette a továbbjutónak.
Az ügy azonban nem ért véget, Szőke Barnabás, a Mezőörs elnöke felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az MLSZ fellebbviteli bizottságához.

“Igazából a tényeket szerettem volna rögzíteni. Sokan azt hiszik, hogy visszaléptünk a kupától, erről szó nincs. Nem tudtuk volna megrendezni a hétvégi meccset. A találkozó kiemelt jelentőségű lett volna: mobillelátót, mobilvécéket és mobilkordonokat béreltünk, emellett a VIP-részleg és a Paks megvendégelésére is költöttünk. Éppen ezért nem fellebbezésről beszélünk, ez egy felülvizsgálati kérelem, de ettől nem várunk semmit, csak valami nevet kellett adni a gyereknek. Egyébként is mi kezdeményeztük a halasztást, így kicsit vicces lenne a saját döntésünk ellen fellebbezni” – mondta el a klubvezető a csakfoci.hu portálnak.