A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Lapértesülések szerint az Al-Nassr együttesénél egyre inkább napirendi ponton szerepel Luis Castro vezetőedző menesztése, akinek egyes hírek szerint már az utódját is kinézte a szaúdi sztárcsapat, Stefano Pioli személyében.
(Photo by Yasser Bakhsh/Getty Images)
A 63 esztendős Castro 2023 nyarán vette át az Al-Nassr irányítását, amellyel bár 54 tétmérkőzésen jónak mondható a mérlege a maga 36 győzelmével, valamint 9-9 döntetlenjével és vereségével, az igazán nagy áttörés ugyanakkor nem sikerült elérnie sem a szaúdi pontvadászatban, sem valamelyik kupasorozatban.
Azok után pedig, hogy az új idény bajnoki rajtja (3 meccs, 1 győzelem és 2 döntetlen) sem sikerült valami fényesen Castronak (figyelembe véve, hogy az Al-Nassr hátránya máris öt pont a tavalyi bajnok, egy évvel ezelőtt alig-alig hibázó Al-Hilal mögött – a szerk.), máris kérdésessé vált a jövője.
Mindehhez ha hozzávesszük, hogy nem lenne meglepő, ha a portugál tréner kapcsolata sem lenne felhőtlen a csapat sztárjaival, mint Cristiano Ronaldoval, Sadio Manéval, Aymeric Laporttal vagy Anderson Taliscával, valóban aggódhat Luis Castro a jövőjéért (…)
(…) Hát még azok után, hogy FAbrizio Romano szerint is van alapja azon híreszteléseknek, hogy az Al-Nassr már az utódját keresi, így jutott el a szaúdi klub oda, hogy felvegye a kapcsolatot Stefano Piolival.
A legutóbb az AC Milannál dolgozó, a nyár óta klub nélküli 58 esztendős olasz szakemberrel egyes források szerint az előbb említett kapcsolatfelvétel is megtörtént már, olyannyira, hogy a következő napokban akár fel is gyorsulhatnak az események a két szakember jövőjét illetően.
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt