Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Napoli: “Végleg el akartuk adni Osimhent, de így is megtaláltuk a legjobb megoldást!”

A Napoli sportigazgatója, Giovanni Manna a Radio CRC-nek adott hosszabb interjújában részeltessen taglalta a nápolyiak sztárcsatára, Victor Osimhen körül kialakult helyzetet.

(Photo by Ahmad Mora/Getty Images)

 

Giovanni Manna nem árult zsákbamacskát, elmondta, hogy az eredeti szándékuk szerint végleg meg akartak válni a nigériai kiválóság játékjogától, ám azzal, hogy az olasz átigazolási időszak lezárult, Osimhen pedig Nápolyban ragadt, megoldást kellett találniuk a kialakult helyzetre.

“Egyértelmű volt, hogy eladni akartuk Osimhen játékjogát, nem pedig kikölcsönözni! Természetesen voltak megkereséseink különböző csapatainktól azzal kapcsolatban, hogy kölcsönbe küldenénk őt, de ezeket nem vettük komolyan. Amikor Olaszországban bezárt az átigazolási piac, olyan megoldást kellett találnunk, amely mind a klub, mind pedig Osimhen számára ideális. Ekkor jött a Galatasaray konkrét ajánlata, amelyet azzal, hogy elfogadtunk, úgy gondolom a lehető legjobb megoldást találtuk!” – fogalmazott a nápolyiak sportigazgatója, aki elárulta azt is, hogy Victor Osimhen törökországi átigazolása nagyban köszönhető Aurelio de Laurentiis klubelnöknek.

“De Laurentiis úr előrelátásának is köszönhető, hogy Osimhen végül távozni tudott Nápolyból, ő ugyanis biztos volt benne, hogy az olasz piac zárulta után is lesz klub, amely jelentkezni fog érte… Így is lett! A kölcsönszerződéssel pedig mindenki boldoggá vált!” – így Giovanni Manna.