Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
88 éves korában elhunyt a korábbi NB I-es magyar játékvezető…
(Photo by Stuart Franklin/Getty Images)
Az MLSZ hivatalos honlapján adta hírül, hogy 88 éves korában elhunyt Nagy Béla korábbi NB I-es játékvezető.
Nagy Béla játékos-pályafutása végén, 1960-ban vizsgázott játékvezetésből, majd 1964-ben megszerezte a Budapesti Labdarúgó Szövetség I. osztályú játékvezetői minősítését. 1967-ben tagja lett az országos keretnek, majd 1969-től az élvonalbeli keretnek. Az NB I-ben 1971-ben debütált, kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően az egyik legfoglalkoztatottabb játékvezető volt, az 1983/1984-es bajnoki idényben 14 mérkőzést vezethetett.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 1974-ben terjesztette fel a nemzetközi játékvezetői keretbe, amelynek tagjaként több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett vagy asszisztensként működött közre. Az aktív játékvezetéstől 1988-ban, közel 200 NB I-es meccsel a háta mögött búcsúzott, ezt követően az MLSZ JT, majd JB munkáját is segítette, a fiatal játékvezetők útját egyengette.
Nyugodjon békében.
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata
Kötelezik a párizsi klubot a kifizetésre, de inkább fellebbeznek a döntés ellen
Thiago Motta legénysége öt forduló után sem kapott gólt a bajnokságban!
Redzic duplájával diadalmaskodtak a szerdahelyiek…
Egy félidő alatt lerendezték a mérkőzést a liverpooliak…
Csak erősebb idegzetűeknek ajánljuk…
A bajorok francia szélsője két-két gólt és gólpasszt jegyzett…
Ismét nagy gól az uruguayitól
Több mint egy évvel ezelőtt csatlakozott az Inter Miamihoz…
Lopetegui csapatának nem volt reális esélye a pontszerzésre…
Dárdai Palkó csereként beállva a hajrában zárta le a mérkőzést…
Utol akarják érni a Manchester Cityt és az Arsenalt
Ezért vette fel a Rossoneri mezét az egymás elleni meccs lefújása után…
Idén nyáron igazolta le őt a francia csapat!
Szeptember 23-tól 27-ig Grassroots-hetet tartanak…