Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: vezéráldozattal járt az FC Barcelona parádés idegenbeli győzelme – videóval

Elképesztően mozgalmas mérkőzésen tudott nyerni az FC Barcelona a Villarreal otthonában, azonban a katalánok örömét beárnyékolja a kapusuk, Marc-André ter Stegen súlyos sérülése…

(Photo by David Ramos/Getty Images)

A La Liga hatodik fordulójának egyik legnagyobb rangadójaként volt beharangozva a Villarreal – FC Barcelona összecsapás, a felek pedig hozták az elvárt szintet, a hétvége egyik legjobb mérkőzését szállították a felek a vasárnap este folyamán.

Az első félidőben egy abszolút kiegyenlített mérkőzést láthattak a nézők, amelyen már a 8. percben egy lesgóllal jelezte a Villarreal, hogy veszélyesek lehetnek a vendégek hálójára, azonban a félidő közepére a katalánok megtalálták a góllövő cipőjüket, és Robert Lewandowski a 20. percben kezdte meg a gólgyártást, hogy alig 15 perccel követően kétgólosra növelje a gránátvörös-kékek előnyét.

Az első félidő hajrája azonban katasztrofálisan alakult a Barca számára, hiszen nem csak Perez tudott szépíteni, hanem a csapat húzóneve, Marc-André ter Stegen is súlyos sérülést szenvedett. A katalánok kapusát hordágyon vitték le a félidei sípszót megelőzően, sérülése pedig az előzetes becslések alapján igen súlyosnak tűnik.

A második félidőben először szintén a Villarreal rúgott egy lesgólt, majd ismét vendégek vették a kezükbe az irányítást. Először Torre nyitotta meg a gólcsapot az 58. percben, majd Raphinha tudott duplázni a 77, illetve a 83. percben, így lezárva a mérkőzést. A Barcelona számára még az is belefért, hogy Robert Lewandowski büntetőt rontott a 66. perc folyamán.

Az FC Barcelona így továbbra is 4 ponttal vezeti a tabellát, a liga egyik legszívósabb csapata ellen is helytállva idegenben.

Villarreal – FC Barcelona 1-5 (1-2)
Gólszerzők:
Perez (38.) ill. Lewandowski (20, 35.) Torre (58.) Raphinha (75, 83)
Kiállítás:ill.

Villarreal: Diego Conde, Logan Costa, Eric Bailly, Sergi Cardona, Kiko Femenía, Dani Parejo (Pape Gueye), Santi Comesaña, Álex Baena, Yeremy Pino (Thierno Barry), Ayoze Pérez, Nicolas Pépé.

Barcelona: Marc-André ter Stegen (Iñaki Peña), Iñigo Martínez, Sergi Domínguez (Pau Cubarsí), Gerard Martín, Jules Koundé, Eric García, Pedri (Marc Casadó), Pablo Torre (Pau Víctor), Robert Lewandowski, Raphinha , Lamine Yamal.

A mérkőzés összefoglalója:

A 6. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Alaves – Sevilla 2-1

Szombat:
Valladolid – Real Sociedad 0-0
Osasuna – Las Palmas 2-1
Valencia – Girona 2-0
Real Madrid – Espanyol 4-1

Vasárnap:
Getafe – Leganes 1-1
Athletic Club – Celta Vigo 3-1
Villarreal – Barcelona 1-5
21:00 Rayo Vallecano – Atlético Madrid (Tv: Spíler 2)

Hétfő:
21:00 Real Betis – Mallorca (Tv: Spíler 2)

A bajnokság aktuális állása:

 

Standings provided by Sofascore