Már megérkezett az orosz fővárosba is, hogy bejelentsék szerződtetését…
Alig azok után, hogy a sajtóban megszellőztették ennek a lehetőségét…
Alkalmazkodni kell az új szabályokhoz…
Azonban a Tottenham is figyelemmel követi a játékos helyzetét…
A sérülések idő előtt vetnek véget a karrierjének…
“Labda volt spori!”
Megkezdi szereplését az Európa-ligában a Fradi, de pályára lép többek között a Barcelona, a Liverpool és az Arsenal is…
“Szeretnénk, ha még több magyar lenne a keretben, de ez nem mehet az eredmények rovására…”
Magabiztos vezetését követően esett össze a Real Madrid a La Liga keddi játéknapjának rangadóján, hiszen az Alavest fogadó együttes meggyőző játékkal szerezte meg a 3-0-ás vezetést a Bernabeu kritikus közönsége előtt, hogy ezt követően a hajrá folyamán két gólt bekapva, 3-2-es végeredménnyel zárja le az összecsapást a lefújást követően. A szétesés kezdetének egyik legnagyobb kezdőjele pedig a Real Madrid 18 éves tehetségének, Endricknek a megmozdulása, aki egy labda nélküli helyzetben szaladt oda az ellenfél védőjéhez, hogy azt egy jól célzott rúgással éppen a legkínosabb pontján találja el, minden bizonnyal valami előzetes fault törlesztése gyanánt. A bíró azonban csak sárga lapot adott a mozdulatra, így felháborodást keltve a spanyol sajtóban, amely ismét a Real Madrid bírói támogatásától hangos a ma reggel folyamán…
No paran de tirar este vídeo porque no quieren que lo veamos.
Pero tranquilos, aquí lo tenéis.
Roja perdona a Endrick, juegan con otras normas
pic.twitter.com/6mRxN61yFH— AtletionTop (@AtletiOnTop) September 24, 2024
Már megérkezett az orosz fővárosba is, hogy bejelentsék szerződtetését…
Alig azok után, hogy a sajtóban megszellőztették ennek a lehetőségét…
Alkalmazkodni kell az új szabályokhoz…
Azonban a Tottenham is figyelemmel követi a játékos helyzetét…
A sérülések idő előtt vetnek véget a karrierjének…
“Labda volt spori!”
Megkezdi szereplését az Európa-ligában a Fradi, de pályára lép többek között a Barcelona, a Liverpool és az Arsenal is…
“Szeretnénk, ha még több magyar lenne a keretben, de ez nem mehet az eredmények rovására…”
A nyolcadik edzőt nevezték ki az elmúlt egy évben…
Több játékosára sem számíthat a Ferencváros…
Két csapat is szívesen látná…
Az utolsó 10 percet majdnem túl könnyelműen vette Ancelotti csapata…
Jött a papírforma mindegyik mérkőzésen
Az újonc csapat első győzelmét aratta a szezonban…
Robert Lewandowski is segíthet a tárgyalások során…
Szezonbeli második győzelmét jegyezte Garcia Pimienta csapata!
Hamarosan meg is műtik a játékost
A Brighton és a Nottingham Forest mérkőzés végén kialakult balhé miatt
Elvették a rendezést az eredetileg kijelölt stadiontól…
A fiatal játékos eddig minden mérkőzésen kezdett a szezonban
Jó régen nem lépett már pályára…
Mikel Arteta elégedett a teljesítményével!