Az Alaves edzője szerint 10 ember ellen kellett volna lezárniuk a mérkőzést…
Már megérkezett az orosz fővárosba is, hogy bejelentsék szerződtetését…
Alig azok után, hogy a sajtóban megszellőztették ennek a lehetőségét…
Alkalmazkodni kell az új szabályokhoz…
Azonban a Tottenham is figyelemmel követi a játékos helyzetét…
A sérülések idő előtt vetnek véget a karrierjének…
“Labda volt spori!”
Megkezdi szereplését az Európa-ligában a Fradi, de pályára lép többek között a Barcelona, a Liverpool és az Arsenal is…
Francia sajtóértesülések szerint hamarosan bejelentheti a visszavonulását a Como által leigazolt francia védő, Raphael Varane, akinek a sérülései húzták keresztbe a karrierjét…
(Photo by Visionhaus/Getty Images)
A francia napilap, a La Parisien számolt be a szomorú hírről, miszerint az egykor világbajnokságot nyert védő, Raphael Varane hamarosan bejelentheti a visszavonulását.
A 31 éves francia védő a nyár folyamán még ingyen igazolt a Como együtteséhez, ahol 2+1 éves szerződést írt alá, így elkötelezve magát a frissen feljutó csapathoz, azonban már a szezon kezdete előtt súlyosan megsérült, így a csapata nem is nevezte őt a keretbe.
A francia sajtó beszámolói szerint Varane olyannyira megelégelte a sérüléseket, hogy immár a visszavonulását fontolgatja, így idejekorán, csupán 31 évesen vonulhat vissza az élfutballból, egy igen sikeres karriert a háta mögött hagyva.
Az Alaves edzője szerint 10 ember ellen kellett volna lezárniuk a mérkőzést…
Már megérkezett az orosz fővárosba is, hogy bejelentsék szerződtetését…
Alig azok után, hogy a sajtóban megszellőztették ennek a lehetőségét…
Alkalmazkodni kell az új szabályokhoz…
Azonban a Tottenham is figyelemmel követi a játékos helyzetét…
A sérülések idő előtt vetnek véget a karrierjének…
“Labda volt spori!”
Megkezdi szereplését az Európa-ligában a Fradi, de pályára lép többek között a Barcelona, a Liverpool és az Arsenal is…
“Szeretnénk, ha még több magyar lenne a keretben, de ez nem mehet az eredmények rovására…”
A nyolcadik edzőt nevezték ki az elmúlt egy évben…
Több játékosára sem számíthat a Ferencváros…
Két csapat is szívesen látná…
Az utolsó 10 percet majdnem túl könnyelműen vette Ancelotti csapata…
Jött a papírforma mindegyik mérkőzésen
Az újonc csapat első győzelmét aratta a szezonban…
Robert Lewandowski is segíthet a tárgyalások során…
Szezonbeli második győzelmét jegyezte Garcia Pimienta csapata!
Hamarosan meg is műtik a játékost
A Brighton és a Nottingham Forest mérkőzés végén kialakult balhé miatt
Elvették a rendezést az eredetileg kijelölt stadiontól…
A fiatal játékos eddig minden mérkőzésen kezdett a szezonban
Jó régen nem lépett már pályára…