Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A szlovákok elismerték, hibázott a DAC-Slovan meccs játékvezetője

Az FC DAC 1904 vezetősége közleményben kérte a szlovák labdarúgó-szövetséget, hogy vizsgálja ki, a DAC-Slovan Bratislava mérkőzés játékvezetőjének ténykedését…

(Photo by Vasile Mihai-Antonio/Getty Images)

A Szlovák Labdarúgó Szövetség (SFZ) játékvezetői bizottsága elismerte, hogy több hibát is vétett Martin Dohál játékvezető a DAC-Slovan (1-2) bajnoki mérkőzésen, többek közt nem állította ki a pozsonyiak játékosát, Vladimír Weisst.

A parameter.sk beszámolójából kiderült, hogy a játékvezető az első játékrész végén, 0-0-s állásnál követte el hibáinak sorozatát. Július Szőke kemény belépő árán vette el a labdát Vitális Milántól, amiért a hazai csapat kiállítást reklamált, míg a játékvezetői bizottság megállapítása szerint sárga lapot kellett volna adni. Csakhogy Dohál semmilyen lapot nem húzott elő, sőt, tovább engedte az akciót, ezzel szabályosnak minősítve a párharcot. A Slovan ebből támadást indított, amelynek végén Tigran Barseghyan egyedül mehetett kapura, lövését viszont Aleksandar Popovic bravúrral hárítani tudta.

A gond viszont az, hogy miközben az örmény támadó rohant a DAC kapuja felé, az őt szerelni igyekvő Bajót úgy leütközte Vladimír Weiss, akinek ekkor már volt egy sárga lapja, hogy a DAC játékosa a földre került. Dohál viszont ezt is tovább engedte, így Barseghyan lövéssel fejezhette be az akciót, és a kiállítás is elmaradt.

“A játékvezető ebben az esetben helytelenül ítélte meg a szituációt, ugyanis az ellenfél játékosával való veszélyes ütközés miatt második sárga lapot kellett volna adnia a Slovan labdarúgójának, majd ki kellett volna állítania. A játékvezető feleslegesen hozta magát nehéz helyzetbe, mivel, ha az előző szituáció során megszakítja a játékot és sárga lappal bünteti a Slovan játékosát, Szőkét, akkor az utóbbi helyzetre nem is kerül sor” – fogalmazott a játékvezetői bizottság elnöke, Marián Ruzbarsky.

Győzelmével a Slovan megerősítette első helyét a bajnokságban, a DAC pedig jelenleg a harmadik helyről üldözi őket.