Ballack kétségtelenül a német labdarúgás talán egyik legmeghatározóbb tagjának számított, nagyon sok sikerben volt része, ám karrierje bizonyos szakaszaiban lehettek volna olyan erősebb pontjai, amelyek miatt akár még emlékezetesebb pályafutást tudhatna maga mögött. Hogy mely évekre gondolunk pontosan? Cikkünkből kiderül…
Így ismét döntetlen az állás!
Ismét kipróbálhatja magát külföldön…
A Brighton and Hove Albion vezetőedzője csak dicsérni tudta a rivális játékosát…
Sőt, azóta a második gól is megszületett…
Mikel Arteta csapata csak a hosszabbításban tudta megszerezni a győzelmet…
Már az első félidőben beállították a végeredményt a csapatok!
A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 5. fordulójának szombati játéknapján a RB Leipzig két 0-0-ás döntetlent követően ismét nyerni tudott.
(Photo by Maja Hitij/Getty Images)
A vezetést nagyon korán, már a 10. percben megszerezte a Leipzig, Benjamin Sesko készítette le maga elé a labdát jó 20-21 méterre a kaputól, majd kiválóan lőtte ki a jobb alsót, 1-0! A 15. percben megszerezte saját maga és csapata második gólját is Benjamin Sesko, a szlovén csatár David Raum beadását fejelte 6 méterről a kapuba, 2-0! A 27. percben könnyen szépíthetett volna az Augsburg, azonban Gouweleeuw büntetőjét Gulácsi hárítani tudta. A szünetig pedig már semmilyen komoly lehetőséget nem alakítottak ki a csapatok.
A második játékrész legelején eldöntötte a találkozót a Lipcse, a 46. percben Xavi Simons indította remek ütemben Lois Opendát, a belga csatár pedig ziccerig cipelte a labdát, majd higgadtan a jobb alsóba gurított, 3-0! Az 57. percben jött az újabb hazai találat, David Raum beadásába csak belekapni tudott Sesko, így a labda pont Xavi Simons elé csorgott le, aki kapásból a kapuba vágta a labdát, 4-0! A hátralévő bő félórában már csak egyetlen komolyabb Openda helyzetet lehetett feljegyezni, azonba a belga csatár lövését Labrovic hárítani tudta. A RB Leipzig tehát simán nyert és fellépett a 2. helyre a tabellán, míg az Augsburg csak a 15. pozíciót foglalja el.
RB Leipzig – Augsburg 4-0 (2-0)
Helyszín: Red Bull Arena (Lipcse), Vezette: D. Siebert
Gólszerzők: Sesko (10., 15.), Openda (46.), Simons (57.) ill. –
Sárga lap: Siewald (42.) ill. Onyeka (78.), Matsima (83.)
Kiállítás: – ill. –
RB Leipzig: Gulácsi – Geertruida, Lukeba (Bitshiabu 84.), Orbán, Raum (Henrichs 75.) – Nusa (Baumgartner 65.), Seiwald, Haidara (Vermeeren 75.), Simons – Openda, Sesko (Poulsen 84.). Vezetőedző: Marco Rose
Augsburg: Labrovic – Bauer, Gouweleeuw, Schlotterbeck (Matsima 58.) – Wolf (Koudossou 68.), Onyeka, Jakic, Giannoulis – Rexhbecaj (Jensen 68.), Tietz (Kabadayi 78.), Vargas (Mounie 58.). Vezetőedző: Jess Thorup
A mérkőzés videós összefoglalója:
Az 5. forduló eddigi eredményei és további mérkőzései:
Péntek:
Borussia Dortmund – VfL Bochum 4-2
Szombat:
Freiburg – St. Pauli 0-3
Mainz – Heidenheim 0-2
Mönchengladbach – Union Berlin 1-0
RB Leipzig – Augsburg 4-0
Wolfsburg – VfB Stuttgart 2-2
18:30 Bayern München – Bayer Leverkusen (Tv: Aréna 4)
Vasárnap:
15:30 Holstein Kiel – Eintracht Frankfurt (Tv: Aréna 4)
17:30 Hoffenheim – Werder Bremen
A bajnokság állása:
Ballack kétségtelenül a német labdarúgás talán egyik legmeghatározóbb tagjának számított, nagyon sok sikerben volt része, ám karrierje bizonyos szakaszaiban lehettek volna olyan erősebb pontjai, amelyek miatt akár még emlékezetesebb pályafutást tudhatna maga mögött. Hogy mely évekre gondolunk pontosan? Cikkünkből kiderül…
A távoli lövések meccsén…
Tovább robog Arne Slot csapata…
Így ismét döntetlen az állás!
Ismét kipróbálhatja magát külföldön…
A Brighton and Hove Albion vezetőedzője csak dicsérni tudta a rivális játékosát…
Sőt, azóta a második gól is megszületett…
Mikel Arteta csapata csak a hosszabbításban tudta megszerezni a győzelmet…
Már az első félidőben beállították a végeredményt a csapatok!
Dejan Sztankovics csapata másodszor kapitulált a szezonban…
Gulácsi Péter is kivette a részét a győzelemből, a magyar válogatott hálóőr büntetőt tudott hárítani…
A két csapat a szezon eddigi legjobb félidejét produkálta!
Sorozatban ötödik bajnokiján maradt veretlen a diósgyőri csapat!
Az argentin csatár első góljait szerezte az idényben…
Ezzel fél óra alatt jutott mesterhármasig!
A beszámolók dicsérték a teljesítményét…
Továbbra is veretlen Guardiola csapata, de a játéknap végére lecsúszhatnak az első helyről!
“Meg kell adnunk a megfelelő választ…”
Igazán fontos rangadón kénytelen nélkülözni a legjobbját a csapat…
Jól sikerült az MLSZ akciója…
Akár már januárban, Rodri kiesése miatt is…
A Werder Bremen csúcsát adták át a múltnak!
A Manchester City és az Arsenal döntetlenje óta folynak a viták a két csapat és a két menedzser között
A pozsonyiak nyerték a rangadót…