Későn ébredt Hansli Flick csapata, mindez pedig megbosszulta magát…
Ráadásul ez volt a csapat negyedik gólja!
Thiago Motta legénysége hat fordulót követően sem kapott gólt a bajnokságban!
Ballack kétségtelenül a német labdarúgás talán egyik legmeghatározóbb tagjának számított, nagyon sok sikerben volt része, ám karrierje bizonyos szakaszaiban lehettek volna olyan erősebb pontjai, amelyek miatt akár még emlékezetesebb pályafutást tudhatna maga mögött. Hogy mely évekre gondolunk pontosan? Cikkünkből kiderül…
Így ismét döntetlen az állás!
Ismét kipróbálhatja magát külföldön…
A Brighton and Hove Albion vezetőedzője csak dicsérni tudta a rivális játékosát…
A német bajnokság 5. fordulójában máris sor került a Bayern Müchen és a Bayer Leverkusen csúcsrangadójára. A bajor fölényt hozó találkozón, két távoli bomba után megosztoztak a pontokban a felek.
(Photo by Christina Pahnke – sampics/Getty Images)
Jobban kezdte a találkozót a Bayern München, amely hamar magához ragadta a labda birtoklását, ugyanakkor érezhető volt, hogy a bajorok nem akarnak fejjel a falnak rohanni. A túloldalon a Leverkusen sem kockáztatott sokat. Így érkeztünk el a 31. perchez, amikor is hamar megváltozott a találkozó képe, miután a vendégek egy szöglet után, Robert Andrich remekbe szabott lapos lövésével megszerezték a vezetést -Ez volt az első kaput eltaláló kísérlete a bajnoknak!
A bajorok ugyan jóval többet (szám szerint hétszer) próbálkoztak az első félidőben, az egyenlítés számukra is, stílusosan az első kaput eltaláló lövésből jött össze: a 39. percben Aleksandar Pavlovic mellre vett egy labdát, majd mintegy 25 méterről hatalmas gólt lőtt a tehetetlenül repülő Lukas Hradecky kapus hálójába!
Igen komoly taktikai csata zajlott, amelynek következménye, hogy igazán komoly ziccer egyik oldalon sem adódott.
A szünet után a Bayern-fölény még inkább állandósult, olykor hosszú-hosszú percekig a vendégek térfelén zajlott a játék, ami érdekesség, hogy mintha különösebben nem zavarta volna Xabi Alonso együttesét.
A meccs végére a Bayern egy híján eljutott 20 lövési kísérletig, a legnagyobb lehetősége talán Michael Olise előtt adódott a hazaiaknak, csakhogy a francia kiválóság közelről Lukas Hradecky-be lőtt a labdát – Másik nézőpontból a remekül kimozduló finn kapus hatalmasat védett!
Sok mindent elmond a találkozóról, hogy 3:3 kaput eltaláló lövéssel fejezték be a meccset a csapatok, így utólag már nem akkora csoda, hogy újabb távoli bomba, vagy valami komoly védelmi megingás híján maradt a döntetlen.
Münchenben a két elveszített pontnál talán jobban aggódnak most Harry Kane sérülése miatt, az angol válogatott csapatkapitánya ugyanis fájdalmak között hagyta el a játékteret az utolsó percekben, lényegében alig-alig bírt ráállni a bal lábára.
Bayern München – Bayer Leverkusen 1-1 (1-1)
Allianz Aréna (München), Vezette: Felix Zwayer
Gólszerzők: Pavlovic (39.) illetve Andrich (31.)
Sárga lap: Upamecano (23.) illetve X. Alonso (23. -pályán kívül), Andrich (32.), Wirtz (57.), Grimaldo (71.)
Piros lap: –
Bayern: Neuer – A. Davies, Kim, Upamecano, Kimmich – Guerreiro (Laimer, 78.), Pavlovic – Olise (Sané, 78.), Gnabry (Coman, 65.), Musiala – Kane (Müller, 86.).Vezetőedző: Vincent Kompany
Leverkusen: Hradecky – Frimpong, Tapsoba, Tah, Hincapie, Grimaldo (Belocian, 90+1.) – Xhaka, Andrich – Terrier (Adli, 58.), Wirtz (Palacios, 90+1.) – Boniface (Tella, 78.). Vezetőedző: Xabi Alonso
Korábban:
Két magyar vonatkozása is volt a szombat délutáni mérkőzéseknek: Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal a kezdőcsapatban magabiztos sikert aratott az RB Leipzig az Augsburg ellen, amivel fellépett rögtön az élbolyba; míg Schäfer Andrással végig a pályán, az utolsó pillanatokban vesztette el azt az egy pontot is az Union Berlin, amiért végig keményen megdolgozott a Borussia Mönchengladbach otthonában(…) Szinté a hajrá döntött Wolfsburgban, ahol a már emberhátrányban játszó Stuttgart – nagyjából olyan tájt, mint Schäferék meccsén a ‘Gladbach – betalált, kiegyenlítve az állást (…) Az újonc St. Pauli Freiburgban szerezte meg első bajnoki győzelmét; és idegenben szerzett három pontot a Heidenheim is.
Freiburg – St. Pauli 0-3 (0-2)
Gólszerzők: Saad (12. és 72), Afolayan (45.),
Mainz – Heidenheim 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Pieringer (15.), Schoppner (86.)
Kiállítva: Hanche-Olsen (29.) illetve Dorsch (80.)
Mönchengladbach – Union Berlin 1-0 (0-0)
Gólszerző: Cvancara (90+6.)
RB Leipzig – Augsburg 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Sesko (11. és 15.), Openda (46.), Simons (57.)
Wolfsburg – VfB Stuttgart 2-2 (1-1)
Gólszerzők: Wind (20.), Amoura (68.) illetve Millot (32.), Undav (90+7).
Kiállítva: Karazor (63. -Stuttgart)
Az 5. forduló eddigi eredménye és további mérkőzései:
Péntek:
Borussia Dortmund – VfL Bochum 4-2
Szombat:
Freiburg – St. Pauli 0-3
Mainz – Heidenheim 0-2
Mönchengladbach – Union Berlin 1-0
RB Leipzig – Augsburg 4-0
Wolfsburg – VfB Stuttgart 2-2
Bayern München – Bayer Leverkusen 1-1
Vasárnap:
15:30 Holstein Kiel – Eintracht Frankfurt (Tv: Aréna 4)
17:30 Hoffenheim – Werder Bremen
A bajnokság állása:
Későn ébredt Hansli Flick csapata, mindez pedig megbosszulta magát…
Ráadásul ez volt a csapat negyedik gólja!
Thiago Motta legénysége hat fordulót követően sem kapott gólt a bajnokságban!
Ballack kétségtelenül a német labdarúgás talán egyik legmeghatározóbb tagjának számított, nagyon sok sikerben volt része, ám karrierje bizonyos szakaszaiban lehettek volna olyan erősebb pontjai, amelyek miatt akár még emlékezetesebb pályafutást tudhatna maga mögött. Hogy mely évekre gondolunk pontosan? Cikkünkből kiderül…
A távoli lövések meccsén…
Tovább robog Arne Slot csapata…
Így ismét döntetlen az állás!
Ismét kipróbálhatja magát külföldön…
A Brighton and Hove Albion vezetőedzője csak dicsérni tudta a rivális játékosát…
Sőt, azóta a második gól is megszületett…
Mikel Arteta csapata csak a hosszabbításban tudta megszerezni a győzelmet…
Már az első félidőben beállították a végeredményt a csapatok!
Dejan Sztankovics csapata másodszor kapitulált a szezonban…
Gulácsi Péter is kivette a részét a győzelemből, a magyar válogatott hálóőr büntetőt tudott hárítani…
A két csapat a szezon eddigi legjobb félidejét produkálta!
Sorozatban ötödik bajnokiján maradt veretlen a diósgyőri csapat!
Az argentin csatár első góljait szerezte az idényben…
Ezzel fél óra alatt jutott mesterhármasig!
A beszámolók dicsérték a teljesítményét…
Továbbra is veretlen Guardiola csapata, de a játéknap végére lecsúszhatnak az első helyről!
“Meg kell adnunk a megfelelő választ…”
Igazán fontos rangadón kénytelen nélkülözni a legjobbját a csapat…
Jól sikerült az MLSZ akciója…
Akár már januárban, Rodri kiesése miatt is…