Későn ébredt Hansli Flick csapata, mindez pedig megbosszulta magát…
Ráadásul ez volt a csapat negyedik gólja!
Thiago Motta legénysége hat fordulót követően sem kapott gólt a bajnokságban!
Ballack kétségtelenül a német labdarúgás talán egyik legmeghatározóbb tagjának számított, nagyon sok sikerben volt része, ám karrierje bizonyos szakaszaiban lehettek volna olyan erősebb pontjai, amelyek miatt akár még emlékezetesebb pályafutást tudhatna maga mögött. Hogy mely évekre gondolunk pontosan? Cikkünkből kiderül…
Így ismét döntetlen az állás!
Ismét kipróbálhatja magát külföldön…
A Brighton and Hove Albion vezetőedzője csak dicsérni tudta a rivális játékosát…
Az angol bajnokság (Premier League) 6. fordulójának szombati játéknapján a legutóbbi két bajnokiját megnyerő Chelsea a még veretlen Brightont látta vendégül.
(Photo by Bradley Collyer/PA Images via Getty Images)
Rengeteg eseményt hozott a Chelsea és a Brighton összecsapásának első félideje. A vendégek uralták az első negyedórát, és a 7. percben meg is szerezték a vezetést. Egy védelmi hibát kihasználva Rütter tudta elfejelni a labdát a kimozduló Sánchez mellett, így a labda az üresen maradt kapuba jutott, 0-1! A 20. perchez közeledve viszont teljesen szétesett a Brighton védekezése. Ennek első jele a 19. minutumban alakult ki, amikor Palmer került ziccerbe, de a kapus mellett elpöccintett labdája a jobb kapufát találta el. A 22. percben aztán már összejött az egyenlítés! Webster hibázott hatalmasat a védők közül, majd Jackson tette a labdát Palmer elé, aki két védő között az üresen maradt kapuba passzolt, 1-1! Pár perccel később aztán büntetőt ítélt a játékvezető a hazaiak számára, miután Rüttert látta szabálytalannak a játékvezető Sanchoval szemben. A labda mögé Palmer állt, ő pedig értékesítette a lehetőséget, 2-1! A 31. percben aztán tovább folytatódott a Palmer-show! A Chelsea sztárja távolról végzett el egy szabadrúgást, amit a sorfal fölött ellőve a bal felsőbe bombázott, Verbruggen hiába úszott a levegőben, nem tudott hárítani, 3-1! Ezzel viszont még nem volt vége az eseményeknek az első félidőben! Sánchez adta el a labdát a tizenhatosnál, amire Baleba tudott lecsapni, és közelről mattolta a nagyot hibázó kapust, 3-2! Egy perccel később ismét Baleba próbálkozhatott, akinek a távoli lövésére nagy bravúrral leért a hazaiak kapusa. A 38. minutumban Madueke állíthatta volna vissza a kétgólos különbséget, de a támadó ahelyett, hogy két társa közül valamelyiket még nagyobb helyzetbe hozta volna, végül közelről a bal alsó mellé lőtt. A 42. percben aztán megint visszaállt a kétgólos különbség! Ezúttal Verbruggen adta el a játékszert a saját kapuja előterében, ami után Palmer kapott Sanchotól jó labdát, és a rövid alsóba lőtt, 4-2! A 44. percben Welbeck is a tizenhatoson belülről próbálkozhatott, és a jobb alsót vette célba, Sánchez azonban vetődve hárítani tudott.
A 49. percben majdnem megszületett az 5. hazai találat is! Palmer indításával Jackson került ziccerbe, miután el tudta vinni a labdát a rosszul kimozduló Verbruggen mellett, a lövésére viszont Webster visszaért, és ki tudta rúgni a labdát a gólvonal elől. A folytatásban is sorjáztak a Chelsea lehetőségek, és az 56. percben egy labdaszerzés után Palmer szerezhette volna meg az 5. gólját a mérkőzésen, de a középpályás ezúttal a bal alsó mellé lőtt. A 60. perctől a Chelsea némileg átadta a kezdeményezés lehetőségét a Brightonnak, a vendégek viszont a meddő mezőnyfölénnyel nem tudtak igazán mit kezdeni, míg a hazaiak a gyors ellentámadásokra rendezkedtek be. A 76. percben egy ilyen kontrából ki is alakult egy ígéretes lehetőség, Neto centerezése után viszont Jackson jó helyzetből nem találta el a kaput. A véghajrában már egyik csapat sem tudott nagy helyzetet kidolgozni, így a felek már az első félidőben beállították a 4:2-es végeredményt.
Chelsea – Brighton 4-2 (4-2)
Helyszín: Stamford Bridge Vezette: P. Bankes
Gólszerzők: Palmer (21., 28. – büntető, 31., 41.) ill. Rütter (8.), Baleba (34.)
Sárga lapok: Fernández (29.), Cucurella (33.), Fofana (78.) ill. Dunk (27.), Estupinan (29.)
Kiállítás: –ill.-
Chelsea: Sánchez – Cucurella (Veiga 70.), Colwill, Fofana, Gusto – Fernández (Lavia 79.), Caicedo – Sancho (Mudryk 71.), Palmer, Madueke (Neto 63.) – Jackson (Nkunku 79.) Vezetőedző: Enzo Maresca
Brighton: Verbruggen – Hinshelwood, Webster (Igor 57.), Dunk, Estupinan – Wieffer (Ayari 57.), Baleba – Kadioglu (Enciso 71.), Rütter (Minteh 71.), Mitoma – Welbeck (Ferguson 81.) Vezetőedző: Fabian Hürzeler
A mérkőzés összefoglalója:
A 6. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Newcastle United – Manchester City 1-1
Arsenal – Leicester City 4-2
Brentford – West Ham United 1-1
Chelsea – Brighton 4-2
Everton – Crystal Palace 2-1
Nottingham Forest – Fulham 0-1
18:30 Wolverhampton – Liverpool (Tv: Spíler 1)
Vasárnap:
15:00 Ipswich Town – Aston Villa (Tv: Match 4)
17:30 Manchester United – Tottenham (Tv: Spíler 1)
Hétfő:
21:00 Bournemouth – Southampton (Tv: Match 4)
A bajnokság aktuális állása:
Későn ébredt Hansli Flick csapata, mindez pedig megbosszulta magát…
Ráadásul ez volt a csapat negyedik gólja!
Thiago Motta legénysége hat fordulót követően sem kapott gólt a bajnokságban!
Ballack kétségtelenül a német labdarúgás talán egyik legmeghatározóbb tagjának számított, nagyon sok sikerben volt része, ám karrierje bizonyos szakaszaiban lehettek volna olyan erősebb pontjai, amelyek miatt akár még emlékezetesebb pályafutást tudhatna maga mögött. Hogy mely évekre gondolunk pontosan? Cikkünkből kiderül…
A távoli lövések meccsén…
Tovább robog Arne Slot csapata…
Így ismét döntetlen az állás!
Ismét kipróbálhatja magát külföldön…
A Brighton and Hove Albion vezetőedzője csak dicsérni tudta a rivális játékosát…
Sőt, azóta a második gól is megszületett…
Mikel Arteta csapata csak a hosszabbításban tudta megszerezni a győzelmet…
Már az első félidőben beállították a végeredményt a csapatok!
Dejan Sztankovics csapata másodszor kapitulált a szezonban…
Gulácsi Péter is kivette a részét a győzelemből, a magyar válogatott hálóőr büntetőt tudott hárítani…
A két csapat a szezon eddigi legjobb félidejét produkálta!
Sorozatban ötödik bajnokiján maradt veretlen a diósgyőri csapat!
Az argentin csatár első góljait szerezte az idényben…
Ezzel fél óra alatt jutott mesterhármasig!
A beszámolók dicsérték a teljesítményét…
Továbbra is veretlen Guardiola csapata, de a játéknap végére lecsúszhatnak az első helyről!
“Meg kell adnunk a megfelelő választ…”
Igazán fontos rangadón kénytelen nélkülözni a legjobbját a csapat…
Jól sikerült az MLSZ akciója…
Akár már januárban, Rodri kiesése miatt is…