Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: megizzadt az Arsenal a frissen feljutó Leicester City védelme ellen – videóval

Hiába az Arsenal brutális hazai fölénye, Mikel Arteta csapata ennek ellenére is csupán csak a hosszabbításban tudta kiharcolni a győzelmet a Premier League nyolcadik fordulójának szombati játéknapján…

(Photo by Stuart MacFarlane/Arsenal FC via Getty Images)

Hatalmas reményekkel vágott neki az Arsenal a Leicester City elleni mérkőzésnek a Premier League nyolcadik fordulójában, hiszen az angol csapat egy nagyarányú győzelem esetén akár a tabella élére is ugorhatott volna, a Manchester City botlását követően.

Mikel Arteta csapata ennek tudatában borította szinte rá a pályát a frissen feljutó Rókák ellen, ennek eredményeként pedig Gabriel Martinelli már a 20. percben gólt ünnepelhetett, így megszerezve az ötvenedik gólban való közreműködését gól vagy gólpassz formájában.

Az első félidőben ledominálta ellenfelét az Arsenal, a remek teljesítmény lezárásaként pedig Leandro Trossard tette fel az i-re a pontot, a 45+1-ik percben kétgólosra növelve a hazaiak előnyét.

A második félidő azonban közel sem úgy alakult, ahogyan azt a londoniak elképzelték, James Justin először a 47. percben, majd a 63 percben akasztott rövid időn belül két gólt a hazaiak kapujába, így hozva igencsak nehéz helyzetbe az Ágyúsokat.

A hazaiak az egész mérkőzés alatt 33 (!) alkalommal próbálkoztak, azonban a győztes gólt csak a hosszabbításban, a 90+4. percben tudta megszerezni a csapat, Leandro Trossard révén. Slusszpoénként még hajrá során Kai Havertz is betalált, így beállítva a 4-2-es végeredményt.

Arsenal  – Leicester 4-2 (2-0)
Gólszerzők:
Martinelli (20.) Trossard (45+1, 90+4.) Havertz (90+9.) ill. Justin (47. 63.)
Kiállítás:
ill.-

Arsenal: David Raya, Gabriel Magalhães, William Saliba, Riccardo Calafiori, Jurriën Timber, Declan Rice, Thomas Partey (Ethan Nwaneri), Gabriel Martinelli (Raheem Sterling), Bukayo Saka, Leandro Trossard (Gabriel Jesus), Kai Havertz.

Leicester City: Mads Hermansen, Caleb Okoli (Fatawu Issahaku), Wout Faes, Victor Kristiansen, James Justin, Wilfred Ndidi (Odsonne Édouard), Harry Winks, Oliver Skipp (Bilal El Khannouss), Jamie Vardy, Stephy Mavididi (Bobby De Cordova-Reid), Facundo Buonanotte (Jordan Ayew).

A mérkőzés összefoglalója:

A 6. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Newcastle United – Manchester City 1-1
Arsenal – Leicester City 4-2
Brentford – West Ham United 1-1
Chelsea – Brighton 4-2
Everton – Crystal Palace 2-1
Nottingham Forest – Fulham 0-1
18:30 Wolverhampton – Liverpool (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
15:00 Ipswich Town – Aston Villa (Tv: Match 4)
17:30 Manchester United – Tottenham (Tv: Spíler 1)

Hétfő:
21:00 Bournemouth – Southampton (Tv: Match 4)

A bajnokság aktuális állása:

 

Standings provided by Sofascore