Későn ébredt Hansli Flick csapata, mindez pedig megbosszulta magát…
Ráadásul ez volt a csapat negyedik gólja!
Thiago Motta legénysége hat fordulót követően sem kapott gólt a bajnokságban!
Ballack kétségtelenül a német labdarúgás talán egyik legmeghatározóbb tagjának számított, nagyon sok sikerben volt része, ám karrierje bizonyos szakaszaiban lehettek volna olyan erősebb pontjai, amelyek miatt akár még emlékezetesebb pályafutást tudhatna maga mögött. Hogy mely évekre gondolunk pontosan? Cikkünkből kiderül…
Így ismét döntetlen az állás!
Ismét kipróbálhatja magát külföldön…
A Brighton and Hove Albion vezetőedzője csak dicsérni tudta a rivális játékosát…
A spanyol bajnokság (La Liga) 8. fordulójában az FC Barcelona makulátlan sorozata az Osasuna otthonában, az első bajnoki vereséggel ért véget.
(Photo by Juan Manuel Serrano Arce/Getty Images)
Nem várt könnyű túra az FC Barcelonára, különösen a katalánok kezdőcsapatát elnézve nem – Raphinha és Lamine Yamal csak a cserepadon kezdett; míg a védelem tengelyében a 17 esztendős Pau Cubarsi társa a nála két évvel idősebb Sergi Dominguez volt; miközben a balhátvéd poszton Gerard Martin már idősnek számított a maga 22 esztendejével.
A Barca nem is találta a ritmust, támadójátéka súlytalannak tűnt, így hiába birtokolta többet a labdát, szinte veszélytelen volt az Osasuna kapujára. A hazaiak ellenben Bryan Zaragoza vezérletével két gólos előnyre tettek szert: a Bayern Münchentől kölcsönkapott spanyol előbb gólpasszt adott Ante Budumirnak, majd saját maga pazarul fejezett be egy ziccert Inaki Penával szemben.
Komolynak tűnő hátrányba került a félidőben a Barca, amelynek dicséretére legyen mondva, hogy a szünet után – továbbra is Raphinha vagy Yamal nélkül – rövid időn belül szépíteni tudott az első Barcás gólját jegyző Pau Victor igazolta, hogy jó döntés volt a csapatba állítania őt Hansli Flicknek.
A gól után lendületben maradtak a katalánok, akiknek a szurkolói csak tovább bizakodhattak, hiszen az utolsó fél órára már beállt Lamine Yamal és Raphinha is.
A folytatást nyílt meccset játszottak a csapatok, mindkét oldalon adódtak komoly lehetőségek: Ante Budimirnak például 6-7 méterről csak a kaput kellett volna eltalálnia; míg az Osasuna védelmét kicselező Ferran Torres remek egyéni alakításánál Sergi Herrera kapus akadályozta meg az egyenlítésben.
Ahogy telt az idő, a kitámadó Barcának a gyors ellentámadásokkal igencsak meggyűlt a baja: az egyik végén, a 70. perchez érve Sergi Dominguez kétségbeesetten, csak szabálytalanul tudta szerelni a tizenhatoson belül Ante Budimirt. A büntetőhöz a sértett állt oda, és esélyt sem adott Inak Penának.
Amikor a hajrában a Abel Bretones szép átlövésével megszerezte a negyedik gólját az Osasuna, az második félidőre egyébként alaposan feljavuló Barca, Lamine Yamal remek bal lábas lövésével szépíteni tudott, sőt! A hét perces hosszabbítást alaposan megnyomták a katalánok, akik több helyzetet is kialakítottak, Ferrán Torres révén még a kapufát is eltalálták, ám az újabb gól elmaradt.
A helyzeteit (6 kaput eltaláló lövés, 4 gól – a szerk.) kihasználó Osasuna komoly skalpot gyűjtött be az ellen a Barca ellen, amely egy félidőnyi előnyt adott ellenfelének – Persze a végig lelkes, óriásit küzdő pamplónaiak érdemeit nem szabad elvenni!
Osasuna – FC Barcelona 4-2 (2-0)
Estadio El Sadar (Pamplona), Vezette: G. Cuadra
Gólszerzők: Budimir (18. és 72. – a másodikat büntetőből), Zaragoza (28.), Bretones (85.) illetve P. Victor (53.), L. Yamal (89.)
Sárga lap: Ibanez (61.), Zaragoza (70.) illetve S. Dominguez (72.), Pedri (90+6.)
Piros lap: –
Osasuna: S. Herrera – Areso (Herrando, 84.), Catena, Boyomo, J. Cruz (N. Vidal, 84.) – Ibanez, Torro, Oroz – Zaragoza (Bretones, 77.), Budimir (Raul Garcia, 77.), Ruben Garcia (Pena, 59.). Vezetőedző: Vicente Moreno
Barca: I. Pena – Koundé, S. Dominguez (Fort, 85.), Cubarsi, G. Martin (Baldé, 70.) – P. Torre (Raphinha, 59.), E. Garcia, Pedri – P. Victor (L. Yamal, 59.), Lewandowski (Casado, 70.), F. Torres. Vezetőedző: Hansli Flick
Korábban:
A fordulót péntek este a legutóbbi öt meccsén már a negyedik győzelmét arató, ezzel a tabellán negyedik helyre előlépő Mallorca győzelmével indult.
Szombaton előbb a Getafe tartotta otthon mindhárom pontot az Alavés ellen; majd a Rayo Vallecano nem tudta megőrizni korai előnyét a Leganés-szel szemben; a harmadik meccsen pedig a szezont két rossz formában kezdő csapat, a Real Sociedad és a Valencia találkozóját előbbi nyerte meg hazai pályán.
Valladolid – Mallorca 1-2 (0-0)
Gólszerzők: I. Sanchez (90+4.) illetve Larin (59.), Valery (83.)
Getafe – Alaves 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Arambarri (42.), MIlla (58.)
Rayo Vallecano – Leganés 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Camello (8.) illetve J. Cruz (55.)
Real Sociedad – Valencia 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Kubo (8.), Oskarsson (80. és 90+2.)
A forduló teljes programja, a már lejátszott találkozók eredményével:
péntek:
Valladolid – Mallorca 1-2
szombat:
Getafe – Deportivo Alavés 2-0
Rayo Vallecano – Leganes 1-1
Real Sociedad – Valencia 3-0
Osasuna – FC Barcelona 4-2
vasárnap:
14:00 Celta Vigo – Girona (Tv: Spíler 2)
16:15 Athetlic Bilbao – Sevilla (Tv: Spíler 2)
18:30 Betis – Espanyol (Tv: Spíler 2)
21:00 Atlético Madrid – Real Madrid (Tv: Spíler 2)
hétfő:
21:00 Villarreal – Las Palmas (Tv: Spíler 2)
A La Liga aktuális állása:
Későn ébredt Hansli Flick csapata, mindez pedig megbosszulta magát…
Ráadásul ez volt a csapat negyedik gólja!
Thiago Motta legénysége hat fordulót követően sem kapott gólt a bajnokságban!
Ballack kétségtelenül a német labdarúgás talán egyik legmeghatározóbb tagjának számított, nagyon sok sikerben volt része, ám karrierje bizonyos szakaszaiban lehettek volna olyan erősebb pontjai, amelyek miatt akár még emlékezetesebb pályafutást tudhatna maga mögött. Hogy mely évekre gondolunk pontosan? Cikkünkből kiderül…
A távoli lövések meccsén…
Tovább robog Arne Slot csapata…
Így ismét döntetlen az állás!
Ismét kipróbálhatja magát külföldön…
A Brighton and Hove Albion vezetőedzője csak dicsérni tudta a rivális játékosát…
Sőt, azóta a második gól is megszületett…
Mikel Arteta csapata csak a hosszabbításban tudta megszerezni a győzelmet…
Már az első félidőben beállították a végeredményt a csapatok!
Dejan Sztankovics csapata másodszor kapitulált a szezonban…
Gulácsi Péter is kivette a részét a győzelemből, a magyar válogatott hálóőr büntetőt tudott hárítani…
A két csapat a szezon eddigi legjobb félidejét produkálta!
Sorozatban ötödik bajnokiján maradt veretlen a diósgyőri csapat!
Az argentin csatár első góljait szerezte az idényben…
Ezzel fél óra alatt jutott mesterhármasig!
A beszámolók dicsérték a teljesítményét…
Továbbra is veretlen Guardiola csapata, de a játéknap végére lecsúszhatnak az első helyről!
“Meg kell adnunk a megfelelő választ…”
Igazán fontos rangadón kénytelen nélkülözni a legjobbját a csapat…
Jól sikerült az MLSZ akciója…
Akár már januárban, Rodri kiesése miatt is…