Bruno Fernandest a 42. percben kiállította Chris Kavanagh játékvezető…
Javított a Kisvárda, újabb vereséget szenvedett a Budapest Honvéd…
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
A tavalyi kiírás folyamán egyedül az Atletico Madrid tudta megverni Carlo Ancelotti csapatát a La Ligában…
Liam Delap duplájával sorozatban 4. meccsén szerzett pontot az Ipswich!
11 amerikai város 12 stadionjában rendeznek mérkőzéseket…
Első idegenbeli sikerét aratta Marco Baroni csapata!
Az angol bajnokság (Premier League) 6. fordulójának vasárnapi játéknapját az újonc és még nyeretlen Ipswich Town hazai mérkőzése nyitotta, akik az Aston Villát látták vendégül.
(Photo by Justin Setterfield/Getty Images)
Aktívabban kezdte a mérkőzést a jóval esélyesebb Aston Villa gárdája, a vezetést mégis az Ipswich tudta megszerezni. A 8. percben balról Clarke tette be középre a labdát, amit Delap lőtt kapásból a jobb alsóba, Martinez hiába ért bele a lövésbe, hárítani nem tudott, 1-0! Nem tartott azonban sokáig a hazaiak előnye, a 15. minutumban ugyanis egalizált a Villa! Greaves próbált meg felszabadítani, de ehelyett eladta a labdát a saját tizenhatosán belül, amit végül Rogers tudott megbüntetni, 1-1! A 18. percben kétszer is veszélyeztetni tudtak a hazaiak, előbb Tuanzebe, majd pedig Clarke fejese kerülte el kevéssel Martinez kapuját. A 32. percben aztán megszerezte a vezetést a fölényben játszó Aston Villa, miután Bailey jobbról érkező beadására két védő közül jól mozdult ki Watkins, és a bal alsóba fejelt, 1-2! Ezt követően két komoly lehetősége is volt az Ipswichnek az egyenlítésre, de Martinez előbb Kalvin Phillips távoli bombáját, majd pedig Delap közeli ziccerét is hatástalanítani tudta.
A második játékrész első fele nagyobb helyzetek nélkül zajlott le. Az első lehetőség a 69. percben adódott, amikor Davis ballábas lövést eresztett meg ígéretes, helyzetből, de végül csak az oldalhálót találta el. A véghajrá kezdete előtt aztán egalizálni tudott az Ipswich! Delap kapott egy jó indítást a félpálya közelében, majd végül Diego Carlost kicselezve kilőtte a hosszú alsót, 2-2! A kapott gólt követően a Villa igyekezett ismét magához ragadni a kezdeményezést, de igazán veszélyes lehetőséget egészen a 89. percig nem tudtak kialakítani. Ekkor Ross Barkley vállalkozott egy távoli lövésre, a levegőben szitáló labdát azonban ki tudta ütni Muric kapus. A 93. minutumban még Martineztől volt szükség egy védésre a bal saroknál, aki Taylor tekerését tudta hárítani. Ezt követően már nem alakult ki újabb esemény, így az Ipswich sorozatban negyedik meccsén szerzett egy pontot, míg az Aston Villa ebben a bajnoki szezonban először osztozkodott a pontokon.
Ipswich Town – Aston Villa 2-2 (1-2)
Helyszín: Portman Road Vezette: S. Attwell
Gólszerzők: Delap (8., 72.) ill. Rogers (15.), Watkins (32.)
Sárga lapok: Morsy (45+2.), Delap (45+3.), Tuanzebe (54.), Greaves (74.) ill. Digne (46.)
Kiállítás: –ill.-
Ipswich Town: Muric – Davis, Greaves, O’Shea, Tuanzebe – Phillips (Taylor 69.), Morsy (Luongo 90+1.) – Clarke (Hirst 90+1.), Hutchinson, Ogbene (Burns 69.) – Delap (Szmodics 90+1.) Vezetőedző: Kieran McKenna
Aston Villa: Martinez – Konsa, Diego Carlos, Torres, Digne (Maatsen 84.) – Onana, Tielemans (Barkley 84.) – Bailey (Philogene 64.), Rogers (Duran 64.), Ramsey – Watkins (Buendia 84.) Vezetőedző: Unai Emery
A mérkőzés összefoglalója:
A 6. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Newcastle United – Manchester City 1-1
Arsenal – Leicester City 4-2
Brentford – West Ham United 1-1
Chelsea – Brighton 4-2
Everton – Crystal Palace 2-1
Nottingham Forest – Fulham 0-1
Wolverhampton – Liverpool 1-2
Vasárnap:
Ipswich Town – Aston Villa 2-2
17:30 Manchester United – Tottenham (Tv: Spíler 1)
Hétfő:
21:00 Bournemouth – Southampton (Tv: Match 4)
A bajnokság aktuális állása:
Bruno Fernandest a 42. percben kiállította Chris Kavanagh játékvezető…
Javított a Kisvárda, újabb vereséget szenvedett a Budapest Honvéd…
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
A tavalyi kiírás folyamán egyedül az Atletico Madrid tudta megverni Carlo Ancelotti csapatát a La Ligában…
Liam Delap duplájával sorozatban 4. meccsén szerzett pontot az Ipswich!
11 amerikai város 12 stadionjában rendeznek mérkőzéseket…
Első idegenbeli sikerét aratta Marco Baroni csapata!
Az egymást követő harmadik vereség után felállt a kispadról…
Szabó István csapata visszacsúszott az utolsó helyre az NB I-ben…
A 16. meccsén tizenötödször volt eredményes az idényben…
Carlo Ancelotti erősítette meg a hírt
Német U21-es válogatott játékos érkezhet…
A félidőben cserélték le a magyar válogatott középpályást
A címvédő egyetlen pontra megközelítette a listavezető Botafogót…
Ismét csak döntetlent játszott az Inter Miami…
Továbbra is a harmadik helyen a csallóköziek…
Későn ébredt Hansli Flick csapata, mindez pedig megbosszulta magát…
Ráadásul ez volt a csapat negyedik gólja!
Thiago Motta legénysége hat fordulót követően sem kapott gólt a bajnokságban!
A távoli lövések meccsén…
Tovább robog Arne Slot csapata…