Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: a csereként beálló Saldanha mesterhármasával a Ferencváros megnyerte a Puskás elleni rangadót! – videóval

A labdarúgó NB I 8. fordulóját a Ferencváros és a Puskás Akadémia rangadója zárta.

Pár apróbb Puskás lehetőséggel vette kezdetét a találkozó, amely ezt követően leginkább mezőnyharccá alakult át. Az első nagy hazai lehetőség a 13. percben alakult ki, amikor Gruber passza után Abu Fani lőtt 15-ről, de a próbálkozása centikkel a bal alsó mellé ment. A 19. percben szögletből veszélyeztettek a vendégek, Levi középre ívelt labdáját Duarte tette sarokkal kapu fölé. A 27. minutumban Traoré indult meg a szélen, majd középről, 20 méterről a jobb sarok mellé tekerte a labdát. A 33. percben Civic beadását Plsek tisztázta a kapu torkából, centikre attól, hogy a saját kapujába találjon. A 42. percben aztán Dibusz védett hatalmasat, aki Levi 18 méterről leadott szabadrúgását tolta ujjheggyel a kapufára.

A második játékrész első veszélyes lehetősége a vendégek előtt adódott az 57. percben, amikor Maceiras 16 méterről a jobb alsót vette célba, Dibusz vetődve védeni tudott, majd a kipattanót Nagy vágta kapu mellé. A játékrész közepén hármas cserét eszközölt Pascal Jansen, aminek szinte pillanatokon belül meg is lett az eredménye! Duarte hibázott a vendégek részéről a középpályán, amire Kehinde csapott le, majd kiváló ütemben ugratta ki Saldanhát, aki a kapus mellett félmagasan a hálóba helyezte a labdát, 1-0! A 74. percben ismét Saldanha veszélyeztette a vendégek kapuját, aki Zachariassen passzát vágta kevéssel a kapu fölé 18 méterről. A 77. percben aztán a brazil támadó eldöntötte a mérkőzést! Pécsi nem tudta kirúgni a labdát a rátámadó Kehinde elől, a játékszer pedig így Saldanha elé került, aki ballal a bal alsóba passzolt, 2-0! A 82. minutumban aztán a brazil játékos megszerezte a harmadik gólját is! Zachariassen adta balról középre a labdát, amit Saldanha sarokkal fordulásból a kapuba húzott, 3-0! Ezt követően már nem alakult ki újabb lehetőség, így a Ferencváros 3:0-ra megnyerte ezt a rangadót.

Ferencváros – Puskás Akadémia 3-0 (0-0)
Helyszín:
Groupama Aréna Vezette: Bogár Gergő
Gólszerző:
Saldanha (64., 77., 82.) ill.-
Sárga lapok: Maiga (41.) ill. Maceiras (44.), Favorov (81.), Stronati (85.)
Kiállítás:ill.-

Ferencváros: Dibusz – Civic (Ramirez 88.), Raul Gustavo, Cissé, Gartenmann – Ben Romdhane, Maiga, Abu Fani (Pappoe 88.) – Gruber (Kehinde 64.), Varga (Saldanha 63.), Traoré (Zachariassen 63.) Vezetőedző: Pascal Jansen

Puskás Akadémia: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Nagy Zs. – Duarte, Plsek – Soisalo (Kerezsi 78.), Nissilä, Levi (Favorov 81.) – Puljic (Colley 70.) Vezetőedző: Hornyák Zsolt

A mérkőzés összefoglalója:

A 8. forduló eredményei:

Péntek:
Újpest – Győri ETO 0-0

Szombat:
Diósgyőri VTK – Zalaegerszeg 2-1
Kecskeméti TE – Nyíregyháza 0-2
Debreceni VSC – MTK Budapest 2-3

Vasárnap:
Fehérvár FC – Paks 1-2
Ferencváros – Puskás Akadémia 3-0

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore