Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megtalálta új edzőjét a Boca Juniors – sajtóhír

Diego Martínez lemondása után a Boca Juniors gőzerővel keresi a csapat leendő vezetőedzőjét…

(Photo by Hector Vivas/Getty Images)

César Luis Merlo információi szerint a Boca Juniors első kiszemeltje az Unión Santa Fét irányító Kily González lett volna a vezetőedzői posztra, az egykori válogatott játékos azonban hűséges aktuális csapata iránt, azonban a klub nélkül Fernando Ortiz nyitott a lehetőség iránt, és hamarosan nyélbe üthetik az üzletet.

A 46 éves argentin szakember augusztus elejéig bő egy éven át irányította a mexikói CF Monterrey-t. Ortiz 61 mérkőzésből 35-ször vezette győzelemre a Rayadost 11 döntetlen és 15 vereség mellett, de a várva várt nagy eredményt nem tudta elérni a csapattal. Korábban a Club Américánál dolgozott, először az U20-as csapatot irányította, majd Santiago Solari menesztését követően 2022 márciusban az első csapat élére nevezték ki, a posztot bő egy éven át töltötte be.

Azelőtt játékosként a Bocában nevelkedett, együtt játszott a klubelnök Juan Román Riquelmével is, de néhány év után távozott és egyéb argentin és mexikói csapatoknál szerepelt. Ortiz hazájában az Estudiantes La Plata (2006, Apertura) és a Vélez Sarsfield (2011, Clausura) csapatával nyert bajnoki címet, míg Mexikóban a 2008-as Clausurát nyerte meg a Santos Lagunával.

A leköszönő Martínez január eleje óta minden sorozatot figyelembe véve 45 találkozón irányította a csapatot, amely ebből húszat nyert meg tizenöt döntetlen és tíz vereség mellett.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!