Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: ekkor nevezhet ki új edzőt a Kisvárda – sajtóhír

Feczkó Tamás lemondása után hamarosan új vezetőedzőt nevezhet ki a másodosztályban szereplő Kisvárda együttese…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A csakfoci.hu információi szerint az NB II-ben szereplő Kisvárda vélhetően az október közepén esedékes válogatott-mérkőzések alatti szünetben nevezhet ki az új, főállású vezetőedzőjét, miután Feczkó Tamás az első két vereség után távozott posztjáról.

Az elmúlt hetekben az új szakember kinevezéséig Révész Attila tartja az edzéseket és ő irányítja a csapatot a mérkőzéseken, munkáját pedig az eddigi másodedző, Gerliczki Máté segíti. A sportigazgató azonban nem szeretné hosszú távon maga irányítani a csapatot, így időszerű az új edző kinevezése. A csapat eredményei az utóbbi időben feljavultak, jelenleg négy győzelemmel és négy vereséggel a hatodik helyet foglalják el a másodosztály 16 csapatos mezőnyében.

A forrás úgy tudja, hogy az utóbbi időben Tomiszlav Szivics és Kuttor Attila állt a legközelebb ahhoz, hogy a csapat edzője legyen, közülük előbbi azonban már megtalálta az új állomáshelyét.