Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sérülés miatt cserélték le Sallai Rolandot a Galatasarayban

Ahogy arról beszámoltunk, Sallai Roland először lépett pályára kezdőként új csapatában, a török Galatasarayban, azonban már a félidőben lecserélték, aminek mostanra az oka is kiderült. 

(Photo by ANP via Getty Images)

Sallai Roland először volt kezdő a Galatasaray labdarúgócsapatában, amely lecserélése után kétgólos előnyt bukott el a Kasimpasa ellen, így először vesztett pontokat a török a bajnokságban.

A magyar válogatott középpályás már nem tért vissza a pályára a szünetről, mostanra pedig az is kiderült, hogy ennek az volt az oka, hogy a játékos megsérült. Ezt Okan Boruk vezetőedző árulta el a mérkőzés után, ám arról nem adott tájékoztatást, mennyire súlyos a probléma. Török sajtóhírek szerint ágyékproblémáról van szó, azt viszont nem lehet tudni, mennyit kell kihagynia a magyar játékosnak.

Sallai sérülése kihathat a magyar válogatottra is, hiszen október 10-től folytatódnak a Nemzetek Ligája küzdelmei. A magyar nemzeti csapat pedig már október 11-én, szerdán Hollandiát fogadja a Puskás Arénában, három nappal később pedig a bosnyákokhoz látogat.