Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: bombameglepetés! A Lille otthonában kapott ki a Real Madrid! – videóval

A Bajnokok Ligája új kiírásának eddigi legizgalmasabb játéknapját hozta a szerda, hiszen a Real Madrid bukása, a Juventus fordítása és a Liverpool remekelése is mind-mind szót érdemel a főtábla második fordulóján…

(Photo by Michael Regan – UEFA/UEFA via Getty Images)

A Stuttgart legyőzését követően látogatott Franciaországba a címvédő Real Madrid a főtábla második fordulóján, ahol Carlo Ancelotti először nevezte kezdőbe a csapat fiatal brazil csillagát Endrick személyében, így fellelkesítve megannyi olyan madridi szimpatizáns, aki hetek óta várja “Bobby” berobbanását a madridi kezdő tizenegybe.

Az Atletico Madrid elleni mérkőzés azonban igen sokat kivett a Real Madridból, a csapat látványosan fáradtan játszott, az enervált játéknak pedig meg is lett az eredménye, a megannyi kihagyott helyzetet követően Camavinga hibázott a félidei sípszót megelőzően, így a Lille csatára, Jonathan David értékesíthetett büntetőt.

A második félidőben hiába próbálkozott a Real Madrid, a kiegyenlítés még a csereként beálló Kylian Mbappe segítségével jött össze, így 36 mérkőzést követően a Lille vette el a madridiak veretlenségi rekordját.

Lille – Real Madrid 1-0 (1-0)
Gólszerzők:
David (45+1) ill.

A mérkőzés összefoglalója:


 

A Liverpool bombasztikus rajtot vett a Bajnokok Ligája főtábláján, miután 1-3-as eredménnyel hozta el a három pontot az AC Milan otthonából, így attól sem szeppent meg, hogy az olasz élvonal tavalyi meglepetéscsapata, a Bologna érkezett az Anfield gyepére a második forduló folyamán.

Arne Slot csapata módszeresen darálta be az olasz csapat, az első félidőben Mac Allister szerezte meg a vezetést a vörösök számára, majd a második etapban Szoboszlai Dominik gólpasszát Mo Salah értékesítette a 75. percben, így a Vörösök esélyt sem hagytak a vendégek számára.

Liverpool – Bologna 2-0 (1-0)
Gólszerzők:
Mac Allister (11.) Salah (75.)ill.

A mérkőzés összefoglalója:

Az RB Leipzig és a Juventus a forduló legizgalmasabb, legfordulatosabb mérkőzését szállította a második fordulóban, hiszen az összecsapáson minden volt, amire egy futballszerető vágyhat; a folyamatosan változó eredmény mellett gyönyörű gólok és egy piros lap is borzolta a kedélyeket.

Az első félidő folyamán Benjamin Sesko nyitotta meg a góltermelést, amelyre a Juventus csak a második etapban tudott válaszolni, ám ezt követően Di Gregorio kiállítását követően a vendégek emberhátrányban kényszerültek helytállni, amely nem is ment olyan rosszul, hiszen az újabb gólváltást követően Conceicao fordította meg a mérkőzést a Juventus számára, így beállítva a 2-3-as végeredményt, és elhozva a három pontot Gulácsiék otthonából.

RB Leipzig – Juventus 2-3 (1-0)
Gólszerzők:
Sesko (30. 65.) ill. Vlahovic (50. 68.) Conceicao (82.)

A mérkőzés összefoglalója:

videó hamarosan!

A Sturm Graz és a Club Brugge összecsapásán két nyeretlen csapat állt szemben egymással, egy olyan mérkőzésen, amelyen mind a két csapat a három pontra pályázott, hiszen a sorsolásaik egyik legkönnyebb ellenfelei voltak egymásnak, a gigászok árnyékában. A három pontot végül a belga csapat tehette zsebre, így megadva az esélyt a Brugge számára, egy esetleges továbbjutáshoz, amennyiben valahol bravúr pontokat is sikerülne elcsípni…

Sturm Graz – Club Brugge 0-1 (0-1)
Gólszerzők:
ill. Tzolis (23.)

A mérkőzés összefoglalója:

videó hamarosan!

A szerdai játéknap további eredményei:
Sahtar Donyeck – Atalanta 0-3
Aston Villa – Bayern München 1-0
Benfica – Atletico Madrid 0-3
Dinamo Zagreb – Monaco 2-2

Az alapszakasz aktuális állása:

 

Standings provided by Sofascore