Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: nagyot küzdött a Fradi, de a Tottenham így is elvitte a három pontot a Groupama Arénából! – videóval

Az egyik legnehezebb próbatétel várt a Ferencváros együttesére az Európa-liga főtábláján, ahol a Tottenham csapatát látták vendégül.

(Photo by David Balogh/Getty Images)

Aktívan kezdte a mérkőzést a Ferencváros együttese, amely az első 20 percben többször is komoly gondot tudott okozni a Tottenham védelmének. Az első lövés a 4. percben történt a Fradi részéről, amikor Traroé passza után Varga lőtt 15 méterről, de a próbálkozása a kapu fölé ment. Nem sokkal később Traoré is elvállalt egy lövést, ezt viszont Vicario fogta biztos kézzel. A 10. percet követően a vendégek is jelentkeztek helyzetekkel, előbb Lankshear fejelt 6 méterről kapu fölé, majd kicsit később Sarr lőtt 16 méterről kapura, amit Dibusz hárított. A 16. percben aztán bevette a Tottenham kapuját a Ferencváros Varga Barnabás révén, de hosszas videózás után kiderült, hogy a támadó lesen tartózkodott, így érvényetelenítették a találatát. A 19. minutumban Civic beadására Traoré érkezett a hosszún, a fejese viszont nem találta el a kaput. A játékrész közepén aztán megszerezte a vezetést a Tottenham! Moore passzolta be a labdát a tizenhatoson belülre, ahol egy védelmi megingást kihasználva Sarr vette be 5 méterről Dibusz kapuját, 0-1! A 33. percben közel járt előnye megduplázásához az angol csapat, Porro lövésénél viszont a kapufa megmentette a hazaiakat. A félidő végén még Moore vette célba 22 méterről Dibusz kapuját, a magyar hálóőr azonban leért a jobb alsóba tartó lövésre, így a szünetre egyólgos angol vezetéssel vonulhattak a csapatok.

A második játékrész első veszélyes lehetősége Saldanha nevéhez fűződött, akinek a bal alsóba tartó tekerését Vicario ütötte szögletre. Ezt követően két nagyobb Tottenham lehetőséget lehetett feljegyezni. Az 54. percben Porro beadása után Romero léc alá tartó fejesét tolta szögletre Dibusz. Az 58. minutumban egy szöglet után Lankshear lőtt kapura 13 méterről, de a lövése kevéssel a léc felett szállt el. A 79. percben Kady Borges tesztelte Vicariot, de a bal alsóba tartó lövését könnyedén fota az olasz kapus. A 80. percben közel járt a mérkőzés eldöntéséhez a Tottenham, Johnson 16 méterről leadott lövése azonban a felső lécet találta el. A véghajrában nagyon ment előre az egyenlítés érdekében a Ferencváros, de a 86. percben a vendégek eldöntötték a 3 pont sorsát. Maddison passza után Johnson tolt egyet a labdán a tizenhatoson belül, majd a jobb kapufa érintésével a hálóba lőtte a labdát, 0-2! A rendes játékidő utolsó pillanataiban aztán közelebb zárkózott a Ferencváros, miután Ramirez balról érkező beadását a középen érkező Varga 7 méterről a léc alá vágta, 1-2! A ráadásban viszont már nem tudott újabb gólt szerezni a Fradi, így a Tottenham elvitte a három pontot a Groupama Arénából.

Ferencváros – Tottenham 1-2 (0-1)
Helyszín:
Groupama Aréna Vezette: I. Pajac
Gólszerzők:
Varga (90.) ill. Sarr (23.), Johnson (86.)
Sárga lapok: Civic (22.) ill.-
Kiállítás:ill.-

Ferencváros: Dibusz – Ramirez, Raul Gustavo, Cissé, Gartenmann (Makreckis 77.) – Maiga, Abu Fani (Pesic 85.), Civic (Ben Romdhane 60.), Traoré (Kady 77.) – Varga, Saldanha (Zachariassen 60.) Vezetőedző: Pascal Jansen

Tottenham: Vicario – Porro, Romero, Gray, Davies – Sarr (Solanke 81.), Bissouma, Bergvall (Kulusevski 65.) – Moore, Lankshear (Maddison 66.), Werner (Johnson 65.) Vezetőedző: Ange Postecoglou

A mérkőzés összefoglalója:

A főtábla aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore