Az Európai Unió legfelsőbb bírósága úgy döntött, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nemzetközi átigazolásokra vonatkozó egyes szabályai sértik az uniós jogot.
(Photo by Zhong Zhi/Getty Images)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nemzetközi átigazolásokra vonatkozó egyes szabályai ellentétesek az uniós joggal, azok ugyanis akadályozzák a játékosok szabad mozgását, és korlátozzák a klubok közötti versenyt – közölte döntését az Európai Unió luxembourgi szélhelyű bírósága pénteken, írja az MTI.
Az ügy előzménye, hogy a korábbi francia válogatott Lassana Diarra a FIFA által elfogadott bizonyos szabályokat vitat arra hivatkozva, hogy ezek akadályát képezték annak, hogy a belga Charleroi-hoz igazoljon. Részleteket közölve emlékeztettek: a szóban forgó szabályokat többek között abban az esetben kell alkalmazni, ha valamely klub úgy ítéli meg, hogy egyik játékosa a munkaszerződését annak rendes lejárta előtt “alapos ok” nélkül szüntette meg,
Ilyen esetben a játékos és az őt szerződtető új klub felelős a korábbi klubnak járó kártérítés megfizetéséért. Az új klub bizonyos helyzetekben olyan büntetéssel is sújtható, hogy meghatározott időre megtiltják számára új játékosok igazolását.
Végezetül pedig annak a nemzeti szövetségnek, amelyhez a játékos korábbi klubja tartozik, mindaddig meg kell tagadnia a nemzetközi átigazolásról szóló tanúsítvány kiállítását, amíg a korábbi klub és a játékos között a jogvita fennáll.
Az uniós bíróság pénteken kihirdetett ítéletében kimondta: ezen szabályok ellentétesek az uniós joggal.
Indoklása szerint a szóban forgó szabályok alkalmasak arra, hogy akadályozzák a szabad mozgást azon hivatásos labdarúgók esetében, akik tevékenységüket azáltal kívánják előmozdítani, hogy egy új, az unió valamely másik tagállamában letelepedett klubnál folytatnák munkájukat.
Ami a versenyjogot illeti, a bíróság azt állapította meg, hogy a vitatott szabályok célja az unióban letelepedett hivatásos labdarúgóklubok között esetlegesen fennálló verseny korlátozása, sőt megakadályozása.
Az uniós bíróság arra emlékeztetett, hogy a hivatásos labdarúgás ágazatában alapvető szerepet játszik a már képzett játékosok leigazolásáért folyó verseny. Azon szabályok tehát, amelyek általános jelleggel korlátozzák a verseny e formáját, a munkaerő elcsábítását megakadályozó megállapodásokkal mutatnak hasonlóságot – mondták. Végezetül a bíróság megállapította azt is, hogy a szóban forgó szabályok nem tűnnek sem elengedhetetlennek, sem szükségesnek.
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha belenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”
Varga Barnabás gólja már túl későn jött…