Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: két vereséget követően nyerni tudott az Udinese és fellépett a második helyre – videóval

Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 7. fordulójának szombati játéknapjának a nyitómérkőzésén az Udinese a Lecce ellen tudott nyerni.

(Photo by Timothy Rogers/Getty Images)

A mérkőzést egész végig az Udinese uralta és több lehetőséget is sikerült kidolgoznia Runjaic fiainak, de a győzelem elég nehézkesen jött össze. A 4. percben Christian Kabasele csapott le egy labdára és lőtt kapura, azonban Falcone hárítani tudta. A 33. percben Jordan Zemura fejelhetett ígéretes helyről, azonban próbálkozása csak a kapufát találta el. A 38. percben Kabasele megint gólhelyzetbe került, viszont fejese nem volt pontos, csak a kapufát találta el.

A második félidőben, az 51. percben Keinan Davis lőhetett kapura ígéretes helyzetben, de lövésébe beletudtak lépni a védők. A 75. percben szerezte meg a győztes gólt az Udinese, Jordan Zemura végezhetett el 18 méterről szabadrúgást, és a 24 éves zimbabwei játékos védhetetlenül tekerte a labdát a balfelsőbe, 1-0! A hátralévő bő negyedórában pedig már nem történt semmi komoly, így az Udinese behúzta a mérkőzést, és ha csak ideiglenesen is, de fellépett az olasz pontvadászat második helyére, míg a Lecce maradt a 18. helyen.

Udinese – Lecce 1-0 (0-0)
Helyszín: Bluenergy Stadium – Stadio Friuli (Udine), Vezette: M. Mariani
Gólszerző: J. Zemura ill.
Sárga lap: Ehizibue (28.), H. Kamara (72.) ill. A. Rebic (37.), Baschirotto (40.)
Kiállítás:ill.

Udinese: Okoye – Kabasele, Bijol, Touré – Ehizibue (H. Kamara 67.), Zarraga (Atta 78.), Karlström, Ekkelenkamp, Zemura (Abankwah 90+5.) – Brenner (Davis 46.), Lucca (Bravo 78.). Vezetőedző: Kosta Runjaic

Lecce: Falcone – Gulibert (Oudin 79.), Gaspar, Baschirotto, Gallo – Pierret (Rafia 63.), Ramadani (Tete Morente 79.), Coulibaly – Rebic (Pierotti 63.), Krstovic, Dorgu. Vezetőedző: Luca Gotti

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 7. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Napoli – Como 3-1
Hellas Verona – Venezia

Szombat:
Udinese – Lecce 1-0
18:00 Atalanta – Genoa (Tv: Aréna 4)
20:45 Inter – Torino (Tv: Aréna 4)

Vasárnap:
12:30 Juventus – Cagliari (Tv: Aréna 4)
15:00 Bologna – Parma
15:00 Lazio – Empoli
18:00 Monza – AS Roma
20:45 Fiorentina – AC Milan

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore