Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Saka vezérletével hátrányból felállva győzte le a Southamptont az Arsenal! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 7. fordulójának szombati játéknapján a bajnoki címre törő Arsenal az utolsó előtti helyen álló Southamptont látta vendégül.

(Photo by Stuart MacFarlane/Arsenal FC via Getty Images)

Ahogyan az várható volt, az első percektől kezdve a kapuja elé szegezte a Southamptont az Arsenal. A londoni gárda többször is veszélyes helyzetet tudott kialakítani, de a vendégek védői rendre útját tudták állni a lövéseknek, vagy épp a nyáron az Arsenaltól eligazoló Ramsdale tudott hárítani. A játékrész második felére némileg ki tudott szabadulni a Southampton a nyomás alól, de a hazaiak játékán érződött, hogy egy-egy ritmusváltással komoly gondot tudnak okozni a Southampton védelmének. Egy komoly lehetőség még a szünet előtt adódott az Arsenal előtt, amikor a 40. percben Jorginho tűzte kapura a labdát 18 méterről, de a lövése kevéssel a jobb alsó mellett zúgott el. Az utolsó percekre ismét rákapcsoltak az „Ágyúsok”, a ráadásban Partey lövését kellett bravúrral védenie Ramsdalenek, majd a kipattanónál is védte a kapus Sterling közeli próbálkozását.

A második játékrész egy veszélyes  Southampton lehetőséggel kezdődött, amikor Dibling középre tett megpattanó labdáját Fernandes centikkel lőtte a Raya kapuja fölé. Az 55. percben aztán jött a meglepetés, megszerezte ugyanis a vezetést a Soton! Archer kapott labdát a bal oldalon, majd befelé cselezett a tizenhatoson belül, és szépen kilőtte a hosszú alsót, 0-1! Nem tartott azonban sokáig a vendégek öröme, 3 perccel később máris egalizált az Arsenal! Saka szerzett labdát az ellenfél térfelén, majd Havertzhez passzolt, aki 15 méterről jobb alsóba lőtt, 1-1! Az egyenlítést követően három cserét is eszközölt csapatában Mikel Arteta, és ennek igen gyorsan meg is lett az eredménye! A 68. minutumban ugyanis Saka ívelte a hosszú oldalra a labdát, ahol a csereként beálló Martinelli érkezett, ő pedig a rövid kapufa és Ramsdale között található pont egy labdányi helyen a kapuba juttatta a játékszert, 2-1! A 78. percben majdnem egalizált a Southampton, Dibling megpattanó lövésénél azonban a bal kapufa megmentette az “Ágyúsokat”. Az ezt követő szögletnél aztán ismét szerencséje volt a hazaiaknak, Raya ugyanis rápaskolta a labdát Harwood-Bellis fejére, ahonnan a felső lécre pattant a játékszer. A mérkőzést végül a 88. percben le tudta zárni az Arsenal, miután Trossard labdavezetése után egy védőről Saka elé került a labda, ő pedig 15 méterről bevette a kaput, 3-1! Ezt követően már nem alakult ki újabb nagy lehetőség, így az Arsenal végül hátrányból felállva győzte le a Southamptont 3:1-re.

Arsenal – Southampton 3-1 (0-0)
Helyszín:
Emirates Stadion Vezette: T. Harrington
Gólszerzők:
Havertz (58.), Martinelli (68.), Saka (88.) ill. Archer (55.)
Sárga lapok:
ill. Walker-Peters (23.), Bednarek (34.), Dibling (39.)
Kiállítás:
ill.-

Arsenal: Raya – Calafiori (Kiwior 90.), Gabriel, Saliba, Partey (Tomiyasu 84.) – Rice, Jorginho (Merino 61.), Havertz – Sterling (Martinelli 60.), Jesus (Trossard 60.), Saka Vezetőedző: Mikel Arteta

Southampton: Ramsdale – Harwood-Bellis, Bednarek, Manning (Armstrong 74.) – Sugawara (Taylor 90.), Downes, Aribo, Walker-Peters – Dibling, Fernandes (Onuachu 74.) – Stewart (Archer 27.) Vezetőedző: Russell Martin

A mérkőzés összefoglalója:

A 7. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Crystal Palace – Liverpool 0-1
Arsenal – Southampton 3-1
Brentford – Wolverhampton 5-3
Leicester City – Bournemouth 1-0
Manchester City – Fulham 3-2
West Ham United – Ipswich Town 4-1
18:30 Everton – Newcastle United (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
15:00 Aston Villa – Manchester United (Tv: Match 4)
15:00 Chelsea – Nottingham Forest (Tv: Spíler 1)
17:30 Brighton – Tottenham (Tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore