Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Az egykor szebb napokat is látott magyar csatár az NB III-ban folytatja pályafutását…
(Photo by Dean Mouhtaropoulos – FIFA/FIFA via Getty Images)
Az NB III-ban szereplő BFC Siófok számolt be róla, hogy szerződtette a csapat nélküli magyar támadót, Mervó Bencét.
A 29 esztendős támadó a Győri ETO nevelése volt, majd a 2015-ös U20-as világbajnokságon robbant be a köztudatba, ahol öt gólt szerzett, és ezzel a torna ezüstcipőse lehet. Mervó ezt követően Svájcba szerződött a Sionhoz, majd megfordult a lengyel Slask Wroclaw és a Dunaszerdahely alkalmazásában, de mivel légiósként sehol nem tudott gyökeret ereszteni magának, 2018-ban hazatért az ETO-hoz.
Mervó azóta a másodosztályban a Budafok és a Szentlőrinc sorait erősítette, de az utóbbi időben súlyos sérülése miatt nem lépett pályára.
“Nagyszerű közegbe érkeztem, tényleg családias a hangulat. Nekem ez nagyon fontos, hogy tudjak építkezni, folyamatosan fejlődni. Maximalista vagyok magammal szemben és sose vagyok elégedett. Úgy érzem, hogy a csapat kombinatív játékra képes, jó játékosok alkotják. Abszolút pozitívak az első benyomások! Tartottam folyamatosan az edzésritmusom kondival, kispályáztam, jártam Ausztriába edzeni, hogy szinten tartsam magam. A mindennapi csapatedzés az természetesen más. Úgy érzem, napról napra jobb fizikai állapotban vagyok. A testem fizikálisan rendben van, és ez folyamatosan csak jobb lesz!” – nyilatkozta új állomáshelyén.
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…
2029 nyaráig írt alá!
Jordan Zemura gyönyörű szabadrúgás góljával tudta begyűjteni a három pontot az Udinese…
A sportigazgató a két német válogatott klasszis jövőjéről…
7 forduló után továbbra is győzelem nélkül áll a Crystal Palace!
Egyelőre hivatalos tárgyalások még nem kezdődtek…
Már 10 hónapja nem talált magának új klubot
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…