Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fehérvár: “Nem az időseknek kell húzni a fiatalokat, hanem fordítva és ez felháborító”

A Fehérvár 2-1-es vereséget szenvedett az újonc ETO FC Győr ellen a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 9. fordulójának szombati játéknapján…

(Photo by Hakan Burak Altunoz/Anadolu Agency via Getty Images)

A Fehérvár vezetőedzője, Pető Tamás kritikus hangvételben nyilatkozott csapata teljesítményéről a Győr elleni vereséget követően:

“Az első húsz perc dráma volt. Most már tendencia, hogy nem az időseknek kell húzni a fiatalokat, hanem fordítva és ez felháborító. Nehéz mit mondanom, egyáltalán nem erre készültünk, húsz perc alatt elvesztettük a meccset. Lehet, hogy rutintalanság, lehet, hogy benn maradtunk az öltözőben. Gyermeteg hibákat követtünk el, majd felzárkóztunk, és mindent megtettünk, hogy megszerezzük az egy pontot. Elnézést kérek a szurkolóktól, akik elkísértek minket és bíztak bennünk, ez a teljesítmény nem volt méltó a Fehérvárhoz.”

“Jól védekezett a Győr, ráadásul agresszívabb is volt. A futball, amit játszani szeretnénk, a visszájára fordult. Sok beadással próbálkoztunk, Nejc Gradisar fejésénél ott volt a lehetőség az egyenlítésre. Jelen pillanatban nem állunk készen arra, hogy ilyen tömör fal ellen játsszunk” – tette hozzá a tréner.

A Fehérvár egymást követő harmadik vereségének köszönhetően csak nyolcadik a 12 csapatos bajnokságban, mindössze két ponttal megelőzve a már kieső helyen álló Zalaegerszeget.