Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: a Vasas emberelőnyben, a Honvéd a korai vezetés ellenére kikapott – KÖRKÉP

Vasárnap játszották le a magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) 9. fordulójának mérkőzéseit…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) élére a Gyirmót állt 17 ponttal, amely a korai hátrányba kerülés ellenére a második félidőben magabiztos, 3-1-es győzelmet harcolt ki a kieső helyen álló Budapest Honvéd ellen. A második helyen a Kazincbarcika áll, amely a múlt fordulós vereség után visszatért a győztes útra egy hazai sikerrel.? A barcikaiak ugyanúgy 16 pontosak, mint a harmadik helyezett Kozármisleny a vasárnapi, idegenbeli döntetlenje után. Négy fordulón belüli harmadik sikerével a gyenge kezdés után Révész Attila sportigazgató vezetésével magára találó Kisvárda negyedik, azonos pontszámmal a várakozáson felüli rajt után ezúttal csak egy pontot szerző Szentlőrinccel. A forduló bravúrját a Csákvár érte el, amely a 35. perctől tíz emberrel játszva győzte le 2-1-re a korábban még a feljutásra pályázó, ám végzetes hátracsúszó Vasast. A hetedik helyezett BVSC-Zugló szezonbeli első vereségét szenvedte el a Kisvárda elleni találkozón. A középmezőnyben a Mezőkövesd-Zsóry és a Budafok úgy játszott 3-3-as döntetlent egymással, hogy előbbi már három góllal is vezetett, míg az Ajka és a Szeged ugyancsak egy-egy pontot szerzett a táblázat ugyanezen táján. A Soroksár sorozatbeli harmadik hazai győzelmével erősítette meg bennmaradó helyét. Az angyalföldiek a harmadik bajnokijukat is elvesztették Pintér Attilával, így a 13. helyen már csak három ponttal előzik meg a jobbik kiesőt. Az utolsó bennmaradó helyen a Békéscsaba tartózkodik, míg a vonal alatt az újabb vereséget szenvedő Budapest Honvéd és a kilenc kör alatt mindössze hat pontot gyűjtő Tatabánya található.

A 9. forduló eredményei

BVSC-Zugló – Kisvárda 0-2
Mezőkövesd-Zsóry – Budafok 3-3
Szentlőrinc – Szeged 0-0
Ajka – Kozmármisleny 1-1
Csákvár – Vasas 2-1
Gyirmót – Budapest Honvéd 3-1
Kazincbarcika – Békéscsaba 2-1
Soroksár – Tatabánya 2-0

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by Sofascore