Hamarosan újabb egy évre kötelezheti el magát…
A spanyol tréner akár már januárba kész elengedni a közel 100 millió euróért megvett csatárt…
40 évesen szögre akasztotta a stoplist…
Szezon végén lejár a német játékos szerződése, így ingyen csatlakozhat az angolokhoz…
A Bayern München védője csak a bajorokra fókuszál és nem törődik a szerződésével…
Egy sérülés nyithatja meg az utat előtte…
A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) elmúlt hétvégi fordulójában a gyengélkedő Vasas újabb vereséget szenvedett…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A Csákvár elleni, 2-1-es vereség után a Vasas múlt hónapban kinevezett vezetőedzője, Pintér Attila azt nyilatkozta, hogy le kell ülnie Nagy Miklós sportigazgatóval, hogy kielemezzék a jelenlegi helyzetet.
A Nemzeti Sport információi szerint a felek közt megtörtént az egyeztetés, mely után továbbra is a korábbi szövetségi kapitány irányítja az angyalföldieket. A lap hozzá tette, az nem zárható ki, hogy a keretben lesznek kisebb változások, de arról nincs szó, hogy nagyobb számban száműznének játékosokat az első keretből.
Mint ismeretes, Pintér irányításával a Vasas mindhárom eddigi bajnokiját elvesztette és a Magyar Kupából is kiesett.
A Vasas kilenc forduló után 10 ponttal a 13. helyen áll a másodosztályban, legközelebb jövő vasárnap lép pályára, 17 órától majd a BVSC-t fogadja.
Hamarosan újabb egy évre kötelezheti el magát…
A spanyol tréner akár már januárba kész elengedni a közel 100 millió euróért megvett csatárt…
40 évesen szögre akasztotta a stoplist…
Szezon végén lejár a német játékos szerződése, így ingyen csatlakozhat az angolokhoz…
A Bayern München védője csak a bajorokra fókuszál és nem törődik a szerződésével…
Egy sérülés nyithatja meg az utat előtte…
Szerződése eredetileg 2028 nyaráig volt érvényes!
Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
Egy mérkőzést még pótolni fognak…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…