Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Man. City: újabb amerikai tehetség szerződtetéséről állapodtak meg! – sajtóhír

Egybehangzó beszámolók szerint a Manchester City az észak-amerikai profi labdarúgó liga (MLS) egyik legnagyobb tehetségének kikiáltott Cavan Sullivan után újabb fiatalt szerződtet az amerikai ligából.

(Photo by Eston Parker/ISI Photos/Getty Images)

 

A szinte ‘mindig mindenben jártas’ transzfer-guru, Fabrizio Romano szerint is megszülethetett az egyesség a Manchester City valamint az MLS-ben szereplő New York City FC között Christian McFarlane szerződtetéséről.

A New York-iak 17 esztendős, saját nevelésű tehetsége 2021 szeptemberében kapta meg eső profi szerződését, majd az idei MLS-szezonban debütált is a felnőttek között, összesen eddig 13 tétmérkőzésen pályára lépve, felkeltve többek között a Man. City megfigyelőinek a figyelmét is.

A fiatal balhátvéd klubváltását állítólag 2025 januárjában bejelentik majd a felek, majd nagy valószínűség szerint, míg McFarlane be nem tölti a 18. életévét (ez 2025 szeptember 16-án lesz majd – a szerk.), New Yorkban marad kölcsönben.

Christian McFarlane kapcsán érdekesség, hogy bár Angliában született, az USA-ban nőtt fel, ahol játszott az U16-os korosztályos válogatott, azonban az egyel idősebbek között már az angol U17-es csapatot erősítette – Mindezek fényében mondhatni, a Man. City-hez hazatér majd a fiatal játékos (…)