Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Igazi kuriózumnak számít az, amikor városi derbit rendeznek egy nemzetközi kupasorozatban. Az Európa Liga csütörtöki nyolcaddöntőinek egyike a sevillai városi derbi volt, melynek végén hatalmas meglepetésre a sokkalta esélytelenebbnek tartott Betis szurkolói örülhettek.
Sevilla – Betis 0-2 (0-1)
G: – ill. Leo Baptistao (15.), Sevilla (77.)
Könnyen előfordulhatott volna, hogy a Sevilla már az első percben gólt szerez, ám Adan remek mozdulattal hárította Bocca lövését, így maradt a gól nélküli állás. Jól bekezdtek a hazaiak, a labda többnyire náluk volt, ám ezzel nem tudtak mit kezdeni, gólt a spanyol pontvadászatban ligautolsó városi rivális tudott szerezni, vagy ahogy mondani szokás, a kihagyott helyzetek megbosszulják önmagukat. A 15. minutumban Bacca lövését blokkolták, majd a kipattanót Reyes tűzte rá, ám a labda a kapu bal oldala mellett hagyta el a játékteret. A következő pillanatban már Beto kapuja előtt legyeskedtek a zöld-fehérek, s ha már ott voltak akkor gólt szereztek. Juanfran beadására Leo Baptistao érkezett, a betis szurkolók pedig önfeledten ünnepelhettek. A hazaiak nem zavarodtak meg a bekapott góltól, szemmel láthatóan jobban zavarta őket saját pontatlanságuk a kapu előtt.
A második játékrész sokkal laposabbra sikeredett, mint az első, sokat elmond, hogy a Sevilla három lövéssel próbálkozott, ebből pedig egy sem talált kaput. Ellenben a Betis sikeresen megduplázta előnyét, a sors furcsa fintora, hogy Sevilla városában a sevillai derbin a Sevilla csapatának Sevilla talált be. Ha ez valakinek túl kusza lett volna, nos a Betis cserejátékosa Salva Sevilla nevéhez fűződött a gól, melyet Leo Baptistao készített elő. Idegenbéli győzelmével a Betis hatalmas előnyre tett szert, csatát nyert, de még nem “háborút”!
Őszi Ádám
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Versenyezhet a csapat tavasszal, de…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…
Új szerződéssel jutalmazná meg a szezon meglepetéscsapata a kiválóan teljesítő hátvédjét…
Már 2017 óta a liverpooli együttes oszlopos tagja a rutinos labdarúgó…
Újabb lökést adna alaposan félresiklott karrierjének…
Készen állnak akcióba lépni…