Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EL: Döntetlen Torinóban az olasz derbin

Hiába támadott többet a Fiorentina az EL olasz derbijén, a Juventus védelmét csak egyszer tudták feltörni, amivel döntetlenre voltak jók.

Mario Gomez hozta vissza a Fiorentina reményeit – reuters

Juventus – Fiorentina 1-1 (1-0)
g.: Vidal (3.) ill.: M. Gomez (79.)

Érdekesség, hogy az előzetes tervekkel ellentétben mindkét edző maradt a jól bevált szisztémánál, ami a hadrendet illeti. Conte a már megszokott háromvédős felállást választotta, miközben a találkozó előtti sajtótájékoztatón pedzegette a négy védővel való játékot. Kollégája, a firenzeiek kispadján ülő Vincenzo Montella hasonló gondolatokkal ülhetett be a sajtóbeszélgetésre, de neki a háromvédős taktika végül ne tetszett. Továbbá az is kuriózum lehet, hogy a hazaiaknál Pablo Osvaldo, míg a violáknál Alessandro Matri és Alberto Aqulani is futballozott az ellenfélnél.

Maga a találkozó nem is kezdődhetett volna jobban, mint ahogy indult. A hétvégén nagy gólt szerző Kwadwo Asamoah ezúttal is egymaga hozhatta fel a labdát háborítatlanul, majd középre tudott emelni, ahol Vidal elől még mentettek, de Marchisio beadásához nem fért oda Giovinco, de így is Vidal elé tudott tálalni – aligha ez volt az apró termetű olasz elképzelése. – A chilei támadó viszont élt a lehetőséggel és megszerezte a vezetést. A folytatásban a „Zebrák” akarata érvényesült, viszont egyre látványosabban adta át Conte legénysége a területet a vendégeknek, akik majdnem éltek is a lehetőséggel. Alig telt el negyedóra, amikor Aquilani lövésébe Matri dobta bele magát, de nem tudott elég pontos lenni, így a labda végül elment a kapu mellett. Ezután sokáig csend, meddő Juve fölénnyel, hogy aztán a huszadik perctől egy ötperces periódusban három nagy ziccert is feljegyezhessünk. Matias Fernandes próbálkozását Buffon védte, Aquilani elől Asamoah mentett akrobatikus mozdulattal. Majd – az egész meccsen szenzációs labdákkal operáló – Pirlo ugratta ki Giovincot, ám Neto kapus messze kifutva a kapuból mentett, végezetül Osvaldo cselezett ki több lilamezest, visszatett labdáját Giovinco lőtte kapásból Neto ölébe, de a kapus később is nagyot védett, amikor egy tetszetős akció végén helyzetbe került az „Öreg Hölgy”. A hajrához közelítve aztán előbb Vidal próbálkozása csattant a lécen, majd Giovinco lőtt mellé, a félidő lezárásaként pedig Borja Valero lövése tévesztett célt.

Fordulás után mintha új meccs vette volna kezdetét. Semmi kezdeményezőkészség, semmi kreativitás, bár Pirlo továbbra is remek labdákkal tömte társait, de a zebramezesek olyannyira magukra húzták a firenzeieket, hogy többnyire a vendégek futballoztak fölényben. A hajrára már egállal fordulhattak a csapatok, miután a csereként beálló Mario Gomez Josip Ilicic indítását vágta a kapuba. A végére vérszemet kapott Montella együttese, de a győztes találatot nem sikerült bevinnie, így viszont a Juve némileg kedvezőbb helyzetben várhatja a visszavágót, mert bár gólt kapott, a Fiorentina otthonában képes lehet gólt szerezni és kiharcolni a következő körbe jutást.

Gavalovits Sándor