Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…
A 2026-os világbajnokság dél-amerikai selejtezősorozatában keddről szerdára virradóra immár a 10. forduló mérkőzéseit rendezték meg…
(Photo by Daniel Jayo/Getty Images)
Az egyaránt vb-szereplést érő helyet elfoglaló Uruguay és Ecuador küzdelmes mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott egymással. A mérkőzés kiegyenlített csatában zajlott, az első félidőben mindkét oldal előtt adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek, de áttörést egyik csapat sem tudott elérni, Valverdéék hiába próbálkoztak, Ecuador biztos lábakon állta a sarat. Az uruguayi válogatott a második félidőben is valamivel többet próbálkozott, azonban kevés minőségi lehetőséget alakított ki, és a vendégek ellenakciói sem jártak sikerrel, így a találkozó 0-0-s döntetlennel ért véget. Marcelo Bielsa csapata immár négy meccs óta gólképtelen, de tartja a harmadik helyet, Ecuador három ponttal mögötte tanyázik az ötödik pozícióban.
Uruguay – Ecuador 0-0 (0-0)
Gólszerzők: – ill. –
A világbajnoki címvédő Argentína a papírformának megfelelően, 6-0 arányban lemosta az utolsó három vb-selejtezőjét megnyerő Bolíviát. A házigazda rámenősen kezdte a mérkőzést, és már az első percekben lehetőségeket alakított ki, végül a 19. percben tört meg a jég, amikor La. Martínez labdaszerzését követően Lionel Messi indulhatott meg a bolíviai kapu felé, és közelről értékesítette a ziccert. Nem sokkal később Messi szabadrúgásból veszélyeztett, de erős lövését Viscarra kapus bravúrral védte. Egy darabig a további lehetőségek kimaradtak, de az első játékrész hajrájában egy ellentámadás végén Messi lekészítéséből Lautaro Martínez az üres kapuba találva növelte a házigazda előnyét. A ráadásban a harmadik gólt is megszerezték, Messi szabadrúgásból indította a kapu felé robogó Julián Álvarezt, aki közelről volt eredményes. Az első félidő 3-0-s argentin vezetéssel ért véget. A szünet utáni folytatásban néhány perc elteltével Otamendi fejelt a hálóba, de végül les miatt nem adták meg a gólját. Az argentinok tovább támadtak, a küzdelem egyoldalúan alakult, azonban a bolíviai kapus remek védésekkel egy ideig meg tudta óvni kapuját az újabb góltól. A 69. percben már ő is tehetetlen volt, amikor Molina bejátszásából a csereként beálló Thiago Almada talált be. A hajrában az Albiceleste még újabb két góllal növelte a különbséget, miután Lionel Messi két perc alatt újabb két alkalommal volt eredményes, egyszer jobbal, egyszer pedig ballal vette be Viscarra kapuját a tizenhatoson belülre lépve, így az argentinok hat gólig meg sem álltak. A címvédő ezzel megerősítette vezető helyét a dél-amerikai vb-kvalifikációban, Bolívia pedig a súlyos vereség ellenére birtokolja az interkontinentális pótselejtezőt jelentő hetedik pozíciót.
Argentína – Bolívia 6-0 (3-0)
Gólszerzők: Messi (19., 84., 86.), La. Martínez (43.), J. Álvarez (45+3.), Almada (69.), ill. –
A dél-amerikai kvalifikációból az első hat helyezett automatikusan kijut a következő világbajnokságra, míg a hetedik helyen végző csapat pótselejtezőt fog játszani a részvételért.
Kolumbia – Chile 4-0
Paraguay – Venezuela 2-1
Uruguay – Ecuador 0-0
Argentína – Bolívia 6-0
Brazília – Peru 4-0
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
Így alakulhatnak a csoportok…
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…
Sorsdöntő kupameccs következik szerdán Lipcsében…
Két magyar játékos csapat is összecsap egymással…
Ezzel szemben az AS Roma egymás után negyedszer maradt pont nélkül!
Lehet, hogy ebben a naptári évben már nem léphet pályára!
A Fenerbahce kihasználta a listavezető ősi rivális Galatasaray botálását…
Ruben Amorim beszélt játékosa állapotáról
Egy ajánlat a hírek szerint már ott van az asztalon
Az Inter elleni találkozón esett össze…
Szerződése még két évig érvényes lenne, de látványosan keveset játszik a szezonban…
Komoly fejlődésen ment át egy év alatt…