Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Jansen: “Nem volt egyszerű mérkőzés”

A Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott a Fehérvár ellen a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 10. fordulójában, ezzel továbbra is vezeti a tabellát…

(Photo by Isosport/MB Media/Getty Images)

A címvédő Ferencváros vezetőedzője, Pascal Jansen elégedetten nyilatkozott a megnyert mérkőzés után:

“Nem volt egyszerű mérkőzés. A Fehérvár bátran játszott, labda nélkül magasan presszingelt. Rendezetten és mélyen védekezett ellenfelünk, szervezetten futballozott, ezért nehéz is volt megszerezni a második gólunkat. A kiállítást követően változtatni kellett a stratégiánkon. Jól reagáltunk erre a szituációra, ami mindenképpen szükséges volt hozzá, hogy győzzünk. Örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést.”

“Nagyon szerencsétlen szituációban sérült meg. Bár képes volt folytatni a játékot, a futballistáim közül többen is jelezték, hogy valami nincs rendben vele, ezért le kellett cserélni a szünetben. Jelenleg kórházban van, és vizsgálatokon esik át” – mondta el a szakember a sérülés miatt a félidőben lecserélt Habib Maiga állapotáról.

A Ferencváros csütörtökön a francia OGC Nice ellen folytatja szereplését az Európa-ligában.