Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Libertadores-kupa: magabiztos előnyt szerzett az elődöntőben az Atlético Mineiro – videóval

Keddről szerdára virradóra rendezték a Libertadores-kupa egyik elődöntőjének első mérkőzését egy brazil és egy argentin csapat között…

(Photo by Gilson Lobo/Getty Images)

A Libertadores-kupa elődöntőjének első mérkőzésén az Atlético Mineiro a vártnál simább, 3-0-s győzelmet aratott a River Plate ellen, így karnyújtásnyira került a finálétól. A hazai gárda az első perctől kezdve kezdeményezőbben lépett fel, de a több akció ellenére eleinte csak kisebb lehetőségeket tudott kialakítani. Az első játékrész derekánál  góllá érett az Atlético fölénye, Hulk lekészítését követően Deyverson lépett ki ziccerben, elegánsan elhúzta a labdát Armani mellett, majd az üres kapuba gurította a vezető találatot. A továbbiakban a River feljebb tolta a letámadását és néhány helyzetet ki tudott alakítani, de az egyenlítéstől messze járt. Az első játékrész a vendéglátók 1-0-s vezetésével ért véget. A folytatásban sem igazán változott a játék képe, az Atlético továbbra is aktívabban futballozott, az argentin gárda első sorban ellentámadások után tudott veszélyeztetni. A nagyobb lehetőségek azonban rendre a hazaiak előtt adódtak és az utolsó húsz percben újabb gólokat szereztek. A 70. minutumban Guilherme Arana kiugratásából Deyverson tökéletesen lőtte ki a hosszú alsót, lapos lövése a kapufáról vágódott a hálóba. Négy perccel később Deyverson passzából Paulinho lőtt a hálóba, így a Belo Horizonte-i gárda végképp padlóra küldte ellenfelét. Marcelo Gallardo együttese hiába próbálkozott a hajrában, képtelen volt közelebb zárkózni, így rettentő nehéz dolga lesz a visszavágón.

A párharc második mérkőzését egy hét múlva rendezik a Buenos Aires-i Estadio Monumentalban.

Atlético Mineiro – River Plate 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Deyverson (22., 70.), Paulinho (74.), ill.

 

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!