Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Ezúttal rendhagyó módon két mérkőzést rendeznek pénteken az NB I-ben. A szombati nap nélkülözni leszünk kénytelenek a bajnoki találkozókat az 1848-49-es megemlékezések okán.
Három pontra tanyázik egymástól a Kecskemét és a Haladás, így joggal aggathatjuk a két együttes szombathelyi találkozójára a rangadó jelzőt. Bekő Balázs együttese tavasszal eddig meglepően rapszodikusan teljesít, hiszen amíg a Ligakupából egy kilencessel búcsúzott, a bajnokságban négy pontot szerzett. A lila-fehérek nincsenek irigylésre méltó helyzetben, ugyanis Póti Krisztián biztosan nem léphet pályára Szombathelyen, mindenki más bevethető. A Haladásnál mindössze Devecseri Szilárd és a kapus Mursits Roland sérült, eltiltottja viszont nincs a zöld-fehéreknek. Bekő Balázs csapata tovább nyújthatja sorozatát, amely immár hat veretlenül megvívott mérkőzésnél tart. Legutóbb november elsején a Pápa ellen kapott ki a lila-fehér együttes. Azóta négy döntetlen és két győzelem a „Hírös Város” csapatának mérlege. A Haladás ellenben az elmúlt két bajnokiján nem tudott kapuba találni, ami mondhatni nem csoda, hiszen nincs klasszikus centere a vasiaknak. Ráadásul a Haladás öt meccs óta nyeretlen, ami nem ígér sok jót Artner Tamás együttesének. Legutóbb november 11-én a Ferencváros ellen hagyta el három ponttal a pályát a Hali. Azóta három vereséget és két ízben döntetlent ért el. Az egymás elleni mérleg sem ígér gólgálát, de döntetlent annál inkább, ugyanis az előző öt randevúból négyszer is remivel ért véget a mérkőzés, viszont a Kecskemét az élvonalban még nem nyert meccset a Rohonci úton.
Tizennégy bevethető játékossal utazott Miskolcra a Pápa, ez némileg példátlan a honi élvonalban. Néhány napja már találkozott egymással a két együttes, hiszen a DVTK kedden Pápán végzett döntetlenre a Magyar Kupa keretein belül. A miskolciak közül hiányozni fog Kádár Tamás, akit legutóbb kiállított a játékvezető, de nem léphet pályára Futács Márkó sem, aki a múlt hétvégén begyűjtötte ötödik sárgáját, ugyanakkor visszatérhet Abdouraman. A Pápa együttesében abszolút nehéz dolga van Tóth Bálintnak. A sárga-feketéktől hiányzik eltiltás miatt Tóth Gábor, sérülés miatt Goran Maric, Dlusztus András, Király Botond, Tajthy Tamás nem állhat Tóth Bálint rendelkezésére. A miskolciak három bajnoki találkozó óta veretlenek, igaz nem is nyertek. Mindhárom bajnokijuk döntetlennel ért véget. A Lombard ezzel szemben hasonló sorozattal rendelkezik, annyi különbséggel, hogy e három találkozóból egyet megnyert, és kettőt adott remire.
2014. március 14., péntek
17.00 Haladás – Kecskemét – tv: Sport 1
Szombathely, vezeti: Becséri Dániel (Kispál Róbert, Takács Gábor – Márkus Tamás – Fábián Mihály, Szilasi Szabolcs)
19.00 Diósgyőr – Pápa – tv.: Sport 1
Miskolc, vezeti: Farkas Ádám (Bozó Zoltán, Varga Gábor – Berettyán Péter – Erdős József, Takács János)
Gavalovits Sándor
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot