Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vinícius Junior: “a Bajnokok Ligája a mi sorozatunk, idén is a győzelem a célunk!”

A Borussia Dortmund elleni elképesztő fordítást követően nyilatkozott a Real Madrid húzóneveként szereplő brazil támadó, Vinícius Junior…

(Photo by Mateo Villalba/Getty Images)

Kétgólos hátrányból állt fel a Real Madrid a Borussia Dortmund elleni összecsapás folyamán a Santiago Bernabeu közönsége előtt, a csapat húzóneve ezúttal pedig a mesterhármast jegyző Vinícius Juniort volt, aki a mérkőzést követően azonnal az újságírók rendelkezésére állt:

„Mélyen hiszünk abban, hogy képesek vagyunk a legjobbra. Most otthon vagyunk, saját szurkolóink előtt, ami különleges energiát ad nekünk. Bármire képesek vagyunk! Amikor a félidőben visszatértünk az öltözőbe, egyfajta csend honolt, mindenki feszülten hallgatta az edzőnket. Ő megnyugtatott minket, és azt mondta, hogy ha megszerezzük az első gólt, akkor meg tudjuk fordítani a meccset. A szurkolóink támogatásával, és a csapatunk erejével végül elértük ezt a célt. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy győzelmet arassunk. De tudjuk, hogy fejlődnünk kell; már az első perctől kezdve úgy kell játszanunk, ahogy azt az edző elvárja.

Most alaposan átnézzük, hogyan játszunk, és bízunk abban, hogy az edző mindig megtalálja a módját annak, hogy a mérkőzéseket könnyebbé tegye számunkra. A második félidőre nemcsak a játékunkon változtattunk, hanem a dinamikán és az összjátékunkon is. Ez a mi időszakunk, és elhatároztuk, hogy újra meg akarjuk nyerni a sorozatot.”