Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Copa Sudamericana: Depayék nem tudtak előnyt szerezni az elődöntőben – videóval

A második számú dél-amerikai versenysorozatban, a Copa Sudamericanában már az elődöntőnél tartanak…

(Photo by Alexandre Schneider/Getty Images)

Izgalmas küzdelemben a Corinthians és a Racing Club 2-2-es döntetlent játszott egymással péntekre virradóra az elődöntő-párharc első felvonásán. Az argentinok már az első öt perc végén sokkolták a házigazdát, egy ellentámadás végén egy védő által felfejelt labdából Maximiliano Salas indult meg a kapu felé és lőtt védhetetlen gólt a tizenhatos vonaláról. A brazil gárda azonban nem sokáig tétlenkedett és egy szépen végig játszott támadás végén Depay előkészítéséből Yuri Alberto egy elegáns emeléssel vette be Arías kapuját a 11. percben. A házigazda a folytatásban is többet támadott, a Racing védekezésre és az ellentámadásokra kényszerült. Bő félóra elteltével Yuri Alberto távoli lövése talált utat a kapuba, így a Corinthians fordítani tudott. Menet közben egy hatalmas felhőszakadás nehezítette a körülmények, a vihar elvonultával pedig a felázott talaj nehezítette a játékosok dolgát. Az első játékrész végén a hazaiak 2-1-re vezettek. A fordulást követően az Academia egyre inkább aktivizálta magát, és egy remek összjátékot követően Gastón Martirena egy lapos lövéssel egyenlítette ki a találkozó állását az 54. percben. A hátralévő játékidőben igazi nyíltsisakos küzdelem dúlt a pályán, mindkét csapatnak lett volna esélye bevinni a harmadik gólt, de a lehetőségek mindkét oldalon kimaradtak. A Corinthians a hajrában ugyan nyomást tudott helyezni ellenfelére, de a legnagyobb helyzeteket is elpuskázta, így be kellett érnie a 2-2-es döntetlennel.

Corinthians – Racing Club 2-2 (2-1)
Gólszerzők: Yuri Alberto (11., 33.), ill. Maximiliano Salas (6.), Martirena (54.)

Copa Sudamericana, elődöntő, első mérkőzések

Cruzeiro – Lanús 1-1
Corinthians – Racing Club 2-2

Az egyes párharcok visszavágóit a jövő héten rendezik.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!