Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: ilyen változásokat ígért a DVSC vezetőedzője

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) az elmúlt négy meccsét elveszítő Debreceni VSC kieső helyen áll…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A Debreceni VSC kilátásba helyezte, hogy szankciókkal fogja sújtani az első csapat játékosait és edzői stábját a csapat gyenge eredményei miatt, ugyanakkor a közelmúltban kinevezett vezetőedző, Máté Csaba egyelőre megtarthatta pozícióját.

“Ebben a helyzetben senki számára nem volt meglepetés, hogy lehet következménye annak, ami a hétvégén történt. Mindenki tisztában vele, hogy milyen nehéz helyzetbe sodródtunk és mindenképpen cselekedni kell” – mondta el a vezetőedző az M1-nek.

A Ferencváros korábbi trénerével a Loki négyből négy mérkőzést vesztett el, ennek ellenére leszögezte, a szakmai stáb eddig is és most is szabad kezet kapott, de nem vezettek be semmilyen retorziót: “Két nagyon fontos mérkőzés előtt vagyunk, utána lehet átértékelni bizonyos dolgokat és meghozni bizonyos döntéseket” – fogalmazott Máté.

“A hétvégi kezdőcsapatban biztosan lesz változás, de olyan jellegűre, hogy valakit elküldünk a második csapathoz, ezen a héten nem kell számítani, ez a jövő hét kérdése lehet. Most az a fontos, hogy megtaláljuk azt a tizenegyet, amely kellő motivációval, szenvedéllyel mennek a pályára, mert ez is hiányzott a legutóbbi mérkőzésen” – tette hozzá.

A tréner hangsúlyozta, az a legfontosabb, hogy csapatként funkcionáljanak, egymásért küzdjenek és nehézségek esetén ne adják fel a mérkőzést: “Eddig is szerettünk volna nyerni, most is úgy megyünk a pályára, hogy győzni szeretnénk, nem helyez ránk extra nyomást, de tisztában vagyunk vele, két milyen fontos mérkőzés előtt állunk.”

A Loki szombaton 17:45-től a Fehérvár vendégeként folytatja szereplését.