Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: döntött gólvágója sorsáról az újonc – HIVATALOS

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Nyíregyháza-Spartacus bejelentést tett támadója jövőjéről…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A Nyíregyháza-Spartacus hivatalos honlapján keresztül erősítette meg, hogy 2027-ig meghosszabbította Kovácsréti Márk szerződését a klubnál.

A 24 éves balszélső tavaly az MTK Budapesttől igazolt a nyíreségiekhez, és alapembere volt az NB II-ből bajnokként feljutó csapatnak. Kovácsréti az elmúlt másodosztályú idényben hat találattal segítette az együttest, az újonnan rajtolt NB I-es idényben pedig eddig négyszer volt eredményes.

“Örülök, hogy annál a klubnál folytathatom, akik akkor szavaztak nekem bizalmat, amikor nehezebb periódusban voltam. Ezt folyamatosan szeretném meghálálni. A tavalyi sikeres szezon után idén is maradandót akarunk alkotni, immár az első osztályban, melyhez a szurkolók is hozzájárulhatnak, akik hétről-hétre fantasztikus hangulatot varázsolnak az új stadionunkban. Remélem sok győzelmet ünnepelhetünk együtt” – nyilatkozta Kovácsréti.

“Márk érkezésemkor – immár két éve – az első játékosok egyike volt, akit leigazoltunk, és bizonyította, hogy jó döntést hoztunk szerződtetésekor. A keretet szeretnénk minél tudatosabban kialakítani, ezért fontosnak tartjuk, hogy azokat a labdarúgókat megtartsuk, akik erősségei a Spartacusnak. Ez korábban nem volt jellemző a klubra, törekszünk arra, hogy folyamatosan építsük a jövőt. Márkban még mindig nagyon sok van, egyre jobb teljesítményt nyújt, melyből a Szpari is profitál” – tette hozzá Fekete Tivadar sportigazgató.