Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Jansen: “Mindenki minket akar megverni”

A csütörtöki Európa-liga-mérkőzést követően vasárnap Győrben játszik bajnokit a címvédő Ferencváros…

(Photo by David Balogh – UEFA/UEFA via Getty Images)

A Ferencváros vezetőedzője, Pascal Jansen arra hívta fel a figyelmet, hogy címvédőként minden ellenfél őket szeretné legyőzni, ezért minden egyes mérkőzésen nehéz dolguk van:

“A jelenlegi terhelésre a nyári felkészülés kezdete óta készültünk, emiatt a csütörtök-vasárnap ritmus teljesen normális. A Győr ellen is mindenki készen áll majd arra, hogy a legjobbját hozza, hiszen tudjuk, hogy kemény összecsapás vár ránk. A válogatott szünet óta eredményesek vagyunk, ezt a formát szeretnénk megőrizni. Ami az ETO-t illeti, tudjuk, hogy sokat javultak a szezonrajt óta, de nekünk nem ezzel, hanem saját magunkkal kell foglalkozni.”

“Mi vagyunk a Ferencváros, hazai pályán és idegenben is nehéz mérkőzéseket kell vívnunk, mert mindenki minket akar megverni. Ez persze mindig is így volt, de ez csak még jobban motivál minket, készen állunk a következő megmérettetésre” – tette hozzá a holland tréner.

A soron következő fordulóban a Győr-Ferencváros mérkőzést vasárnap 17:45-től rendezik meg.