Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Gradisar duplájával a Fehérvár megérdemelt győzelmet aratott a Debrecen ellen! – videóval

A labdarúgó NB I 11. fordulójának szombati játéknapján két olyan csapat mérkőzött meg egymással a Fehérvár és a Debrecen személyében, amely a legutóbbi 4 bajnokiját egyaránt elvesztette.

Két pocsék formában lévő együttes találkozott ezen a mérkőzésen, így nem meglepő módon mindkét fél óvatosan, tapogatózó játékkal kezdett. Az első veszélyes lehetőség a 18. percben alakult ki, amikor Pellumbi középre kifejelt labdáját Bedi lőtte kapura 18 méterről, a próbálkozása pedig centikkel kerülte el a kapu bal oldalát. A következő nagyobb helyzet a vendégek előtt adódott a 31. minutumban, amikor Szűcs passza után Dzsudzsák lőtt 15 méterről kapura, de a kísérlete elkerülte a bal alsót. A 36. perc végén aztán megszerezte a vezetést a mezőnyben jóval kezdeményezőbb hazai gárda! Egy szöglet után a rövidnél Gradisar ugrott mindenkinél magasabbra, és 5 méterről a kapufa érintésével a hálóba juttatta a labdát, 1-0! Egy perccel később majdnem megduplázta előnyét a Fehérvár, Szabó lövését azonban Megyeri nagy bravúrt bemutatva lábbal hárítani tudta, így a szünetre egygólos fehérvári előnnyel vonulhattak a csapatok.

A második játékrészt is nagyon aktívan kezdte Pető Tamás csapata, amely több ígéretes lehetőséget is kidolgozott az első percekben, az 52. minutumban például Megyerinek kellett egy nagy védést bemutatnia, miután Szabó Bálint rövid felsőbe tartó lövését ütötte szögletre. Az 55. percben viszont már a vendégek kapusa is tehetetlen volt. Csongvai szerzett labdát a saját térfelén, majd kiváló labdát adott Gradisarnak, aki egy az egyben vihette a játékszert Megyerire, hogy aztán külsővel higgadtan elpasszolja a labdát a kapus mellett, 2-0! A második gólt követően sokáig egyik fél sem tudott újabb helyzetet kialakítani, egészen a 74. percig kellett várni egy nagyobb helyzetig. A 74. percben Kocsis beadása után Silue tudott kapura fejelni, a középre tartó labdáját viszont Dala magabiztosan fogni tudta. A 83. percben aztán még nehezebb helyzetbe került a DVSC, miután Batik a második sárgáját begyűjtve idő előtt mehetett az öltözőbe. Ezt követően már nem alakult ki újabb jelentős lehetőség, így a Fehérvár Gradisar duplájával teljesen megérdemelt győzelmet aratott, míg a DVSC még mélyebb gödörbe került.

Fehérvár FC – Debreceni VSC 2-0 (1-0)
Helyszín:
Sóstói Stadion Vezette: Bognár Tamás
Gólszerző:
Gradisar (36., 55.) ill.-
Sárga lapok: Gradisar (66.), Kovács M. (90+2.) ill. Ferenczi (45+1.), Batik (64.), Pellumbi (76.), Szuhodovszki (90+1.)
Kiállítás:ill. Batik (83.)

Fehérvár FC: Dala – Simut, Huszti, Serafimov, Spandler, Holender – Katona M (Kovács M. 85.). Csongvai, Bedi (Kalmár 89.), – Szabó B (Stefanelli 66.), Gradisar (Larsen 85.) Vezetőedző: Pető Tamás

Debreceni VSC: Megyeri – Stojkovic, Batik, Pellumbi (Dreskovic 84.), Ferenczi (Kocsis 71.) – Lagator, Szűcs T.  – Szécsi (Kaye 63.), Dzsudzsák (Szuhodovszki 63.), Domingues – Bárány (Silue 71.) Vezetőedző: Máté Csaba

A mérkőzés összefoglalója:

A 11. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Puskás Akadémia – Diósgyőri VTK 1-1
Fehérvár FC – Debreceni VSC 2-0
20:45 MTK Budapest – Újpest (Tv: M4 Sport)

Vasárnap:
13:00 Nyíregyháza – Zalaegerszeg (Tv: M4 Sport)
15:15 Paks – Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport)
17:45 Győri ETO – Ferencváros (Tv: M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore