Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: idegenbeli sikerével tartja első helyét a Kisvárda – KÖRKÉP

Vasárnap játszották le a magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) 11. fordulós mérkőzéseinek nagy részét…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A magyar másodosztályt vezető Kisvárda megtartotta az első helyét, miután Révész Attila együttese egy kihagyott büntető ellenére 2-1-re győzött a jól rajtoló Szentlőrinc otthonában, ezzel az NB I-ből kieső szabolcsiak zsinórban a negyedik sikerüket aratták. A baranyaiak ezzel a vereséggel visszacsúsztak a negyedik helyre. Mindez annak volt köszönhető, hogy a Kazincbarcika Bódi Ádám duplájának köszönhetően hátrányból fordítva diadalmaskodott, a Kozármisleny pedig idegenben gyűjtötte be a három pontot, így a két csapat a második-harmadik helyre tört előre. A középmezőnyben a BVSC-Zugló és a Budafok fővárosi összecsapása gól nélküli döntetlennel ért véget. A hetedik helyezett Csákvár egy ponttal gazdagodott a hétvégén, így azonos pontszámmal áll a Barcikától kikapó Szeged együttesével. Sorozatbeli negyedik hazai győzelmével a Soroksár a gyenge kezdés után már a tizedik helyre jött fel. A Mezőkövesd-Zsóry az első vereségét szenvedte el Csertői Aurél kinevezése óta, miután hazai pályán kényszerült főhajtásra. A forduló kiesési rangadóján a Békéscsaba és a Budapest Honvéd ikszelt egymással, így a viharsarkiak a bennmaradást jelentő 14. helyen megőrizték kétpontos előnyüket a kispestiekkel szemben, miközben a sereghajtó Tatabánya ugyancsak egy ponttal gazdagodott ebben a fordulóban.

A 11. forduló eddigi eredményei és további programja

Mezőkövesd-Zsóry – Kozármisleny 0-1
Békéscsaba – Budapest Honvéd 1-1
Kazincbarcika – Szeged 2-1
Szentlőrinc – Kisvárda 1-2
BVSC-Zugló – Budafok 0-0
Csákvár – Tatabánya 2-2
Soroksár – Ajka 3-1
Gyirmót – Vasas hétfő, 20:00 (tv: M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by Sofascore