Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A DVSC ikonja számított az újabb beugrásra

Ahogyan arról beszámoltunk, a Debreceni VSC menesztette vezetőedzőjét, és egy régi ismerős nevezett ki átmenetileg a helyére…

(Photo by Denis Doyle/Getty Images)

A Debreceni VSC vezetősége úgy döntött, hogy elválnak útjai Máté Csaba vezetőedzővel, és a következő két mérkőzésen megbízott edzőként Dombi Tibor vezetheti a csapatot. A hajdúságiak egykori ikonikus labdarúgója korábban is vezényelte már az együttest, és a haon.hu-nak adott interjúban elárulta, nem lepte meg a felkérés:

“Beugrásra nem akkor van szükség, amikor minden jó, hanem amikor kábé minden rossz. A fehérvári mérkőzés után már tudtam, hogy nekem kell majd irányítanom a csapatot a Mezőkövesd ellen és valószínűleg az FTC otthonában is. Nehezen aludtam el, de most nem álmodtam semmit, pedig általában valamit mindig szoktam. Ám mostanában rémálmaim voltak leginkább, mert annyira akartam, hogy nyerjünk már végre egy meccset, és a sok vereség azt hozta ki belőlem.”

“Én lejátszottam a DVSC-ben legalább 800 meccset mindenestül, nekem is volt, hogy remegett a lában, rosszul is játszottam, máskor meg közepesen, időnként jól, ritkán meg nagyon jól. Ez benne van, én beismertem ha gyenge voltam, és erre biztatok mindenkit, mert az az első lépés, hogy elinduljál fölfelé. Előbb magadat kell rendbe rakni, mert csak utána tudsz segíteni a többieknek és a csapatnak” – tette hozzá Dombi.

A szakember már a legutóbbi edző-csapat megbeszélésen elmondta a véleményét azoknak, akikkel baja van, így úgy látja, egyéni beszélgetések helyett csapatszinten kell felrázni a társaságot.

A Fehérvár ellen nagy hozzáállásbeli problémákat nem láttam, csak a már említett remegést. Ez rosszabb, mint amikor egy-két ember hülye, mert őket helyre lehet tenni pénzbüntetéssel, vagy azzal, hogy levágod az NB III-ba. De most hiába mondom azt a játékosnak, ne remegjél, attól még fog, és játszani sem mer, pedig pár hete még úgy fociztunk, mint az álom. Ez ad erőt, hogy nem focizni felejtettek el, hanem maguk alatt vannak” – vélekedett a beugró edző.

A Loki kedden Mezőkövesden lép pályára a Magyar Kupában, majd vasárnap a címvédő Ferencváros otthonába látogat a bajnokságban.