Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Balotelli megérkezett az új csapatához – videóval

Az Olaszországba visszatérő Mario Balotelli megérkezett az új csapatához, hogy átessen a szerződtetése előtt szükséges orvosi vizsgálatokon…

(Photo by Cemal Yurttas/Anadolu via Getty Images)

Egybehangzó olasz sajtóbeszámolók szerint a legutóbb a török bajnokságban (Süper Lig) játszó Mario Balotelli a szezon végéig készül aláírni a Genoához, hétfőn pedig már a szerződtetése előtti orvosi vizsgálatokon esik át.

“Fel vagyok pörögve. Nem akarok sokat beszélni, egyszerűen csak várom, hogy elkezdődjön. Mindent bele fogok adni” – üzent az egykori botrányhős a szurkolóknak.

A 34 éves csatár karrierje felfelé ívelő szakaszában szülőhazájában az Inter (2007-2010) és AC Milan (2013-2014 és 2015-2016), míg Angliában a Manchester City (2010-2013) és a Liverpool (2014-2016) csapataiban fordult meg. Balotelli az elmúlt időszakban gyakran váltogatta a csapatait, a legtöbbször jókora balhék kíséretében távozott aktuális csapatától. Utoljára a hosszabb időszakot 2016 és 2019 eleje között töltött az OGC Nice alkalmazásában, majd játszott a szintén francia Olympique Marseille-ben, Olaszországban a Brescia és a Monza csapatában, a 2021-2022-es szezont először töltötte az Adana Demirspornál, majd a svájci Sionhoz került, de tavaly nyáron visszatért a törökökhöz, lejáró szerződése óta azonban szabadon igazolható.