Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: érzékeny érvágás érte a Vasast – HIVATALOS

A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) gyengélkedő Vasast újabb csapás érte…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

Az NB II-es Vasas hivatalos oldalán számolt be róla, hogy a csapat házi gólkirálya, Tóth Milán vádlijába részleges szakadást diagnosztizáltak, így előreláthatólag négy-hat hétre harcképtelen lesz.

A 22 éves támadó hét gólt szerzett eddig a szezonban, a hétfő esti, Gyirmót elleni összecsapásról pedig ötödik sárga lapja miatt egyébként is hiányozna, de a sérüléséből kifolyólag további hetekig nem számíthatnak rá az angyalföldiek.

A sérülések alaposan megnehezítik a Vasas dolgát a mostani idényben, hiszen a csapatkapitány Berecz Zsombor még a bajnoki nyitány előtt dőlt ki, és azóta sem lépett pályára. Rajta kívül is meghatározó, közel egy kezdőcsapatnyi kulcsembert kell nélkülöznünk folyamatosan: jelenleg Hinora Kristóf, Pávkovics Bence és Baráth Botond is hosszabb ideje harcképtelen

Hétről hétre több meghatározó játékosunk dől ki és kell „újjáépíteni” a csapatot. Szerencsére vagyunk elegen, megpróbáljuk úgy megoldani a feladatainkat, hogy eredményesek legyünk, és bár nagyon nehéz lesz, mindent megteszünk azért, hogy a következő szezonban a Vasas az első osztályban futballozzon” – fogalmazott a sérüléshullám kapcsán a csapat vezetőedzője, Pintér Attila.