A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Hivatalossá vált, hogy az észak-amerikai bajnokságban (MLS) játszó Gazdag Dánielt is foglalkoztató Philadelphia Union megvált vezetőedzőjétől.
(Photo by Jeff Dean/Getty Images)
Menesztette Jim Curtin vezetőedzőt a Gazdag Dánielt foglalkoztató Philadelphia Union labdarúgócsapata, írja az MTI. Az észak-amerikai bajnokságban (MLS) szereplő együttes csütörtökön, 11 szezon után köszönt el a szakembertől.
A klub honlapján Jay Sugarman csapattulajdonos kiemelte, a tréner fantasztikus vezetője és fontos része volt a sikereknek, s a náluk töltött évek alatt a liga egyik legjobb edzőjévé vált.
“Nehéz döntés volt, de biztosak vagyunk abban, hogy meg fogjuk találni a megfelelő utódot“
– mondta Sugarman.
Curtin 2022-ben bajnoki döntőbe vezette a Philadelphiát, amely azonban a mostani idényben csak a 12. helyen zárt a keleti főcsoportban, így nem jutott rájátszásba.
A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
Így alakulhatnak a csoportok…
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…
Sorsdöntő kupameccs következik szerdán Lipcsében…
Két magyar játékos csapat is összecsap egymással…
Ezzel szemben az AS Roma egymás után negyedszer maradt pont nélkül!
Lehet, hogy ebben a naptári évben már nem léphet pályára!
A Fenerbahce kihasználta a listavezető ősi rivális Galatasaray botálását…
Ruben Amorim beszélt játékosa állapotáról
Egy ajánlat a hírek szerint már ott van az asztalon
Az Inter elleni találkozón esett össze…
Szerződése még két évig érvényes lenne, de látványosan keveset játszik a szezonban…