Pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Real Madrid…
Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
Ezzel a sikerrel az MTK fellépett a dobogó legalsó fokára!
A spanyol bajnokság (La Liga) 13. fordulójának szombati játéknapját a 2. helyezett Real Madrid és az 5. pozícióban álló Osasuna összecsapása nyitotta.
(Photo by Mateo Villalba/Getty Images)
Nem hozott sok lehetőséget a játékrész első fele, a Real Madrid egyértelműen irányította a játékot, de egy távoli Rodrygo lövésen kívül nem igazán tudtak kialakítani nagy lehetőséget a hazaiak. A játékrész második felére aztán Ancelottinak kétszer is bele kellett nyúlnia a csapatába, sérülés miatt ugyanis elvesztette Rodrygót és Militaót is, utóbbinál ráadásul úgy nézett ki, hogy nagyon súlyos sérülésről van szó. A 34. percben aztán így is meg tudta szerezni a vezetést a „Királyi Gárda”! Vinícius kapta meg a labdát a tizenhatos előterében, majd betört a tizenhatoson belülre, ahol egy erős lövéssel visszahúzta a játékszert a rövid alsóba, 1-0! A szünet előtt sikerült még tovább növelnie a különbséget a hazai gárdának! Asencio adott kiváló labdát a védők közül kiugró Bellinghamnek, aki a tizenhatosnál higgadtan átemelte a kapujából kijövő Herrerát, így a játékszer az üresen maradt kapuba hullott, 2-0! A ráadás első pillanataiban még Camavinga kapáslövése kerülte el kevéssel Herrera kapuját, így a szünetre kétgólos előnnyel vonulhatott Ancelotti csapata.
A második játékrész kezdetére Lucas Vázquezt is le kellett cserélni a hazaiaknál, de a 61. percben így is még tovább növelte előnyét a Real! Egy Osasuna szögletet Lunin húzott le, majd azonnal kirúgta a labdát Viníciusnak, aki előbb lefutotta védőjét, majd kicselezte a kapust is, végül pedig az üresen maradt kapuba passzolt, 3-0! A következő percekben komoly össztűz alatt állt az Osasuna kapuja, Herrera bravúrral védte Vinícius közeli, majd Valverde 16 méterről leadott lövését is, a 69. percben viszont már ő is tehetetlen volt. Egy komoly védelmi hibát kihasználva Brahim Diaz csapott le a labdára, majd Vinícius elé tálalt, aki 6 méterről bevette a kaput, 4-0! A negyedik gólt követően már egyik fél sem erőltette a támadásokat, így a véghajrá igazán nagy helyzeteket nem hozott, a Real Madrid otthon tartotta a három pontot, de három játékost is elvesztettek sérülés miatt.
Real Madrid – Osasuna 4-0 (2-0)
Helyszín: Estadio Santiago Bernabéu Vezette: M. Lopez
Gólszerzők: Vinícius (34., 61., 69.), Bellingham (42.) ill.-
Sárga lapok: -ill. Catena (56.), Torro (88.)
Kiállítás: –ill.-
Real Madrid: Lunin – F. Garcia, Rüdiger, Militao (Asencio 30.), Lucas Vázquez (Modric 46.) – Camavinga, Valverde, Bellingham (Güler 75.) – Rodrygo (Brahim 20.), Mbappé, Vinícius (Endrick 75.) Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Osasuna: Herrera – Areso, Catena, Boyomo, Bretones – Aimar (Ru. Garcia 71.), Torro, Moncayola (Munoz 81.) – Pena (Ra. Garcia 59.), Budimir (Moi Gómez 71.), Zaragoza (Arnáiz 82.) Vezetőedző: Vicente Moreno
A mérkőzés összefoglalója:
A 13. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Rayo Vallecano – Las Palmas 1-3
Szombat:
Real Madrid – Osasuna 4-0
16:15 Villarreal – Alaves (Tv: Spíler 2)
Espanyol – Valencia – Elhalasztva
21:00 Leganes – Sevilla (Tv: Spíler 2)
Vasárnap:
14:00 Real Betis – Celta Vigo (Tv: Spíler 2)
16:15 Mallorca – Atlético Madrid (Tv: Spíler 2)
18:30 Getafe – Girona
18:30 Real Valladolid – Athletic Club (Tv: Spíler 2)
21:00 Real Sociedad – Barcelona (Tv: Spíler 2)
A bajnokság aktuális állása:
Pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Real Madrid…
Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
Ezzel a sikerrel az MTK fellépett a dobogó legalsó fokára!
Az Arsenal menedzsere szerint még nagyon szoros a bajnokság
Nem ez az első ilyen produkció a spanyol csapatról
Gera Zoltán korábbi csapatától erősítene…
A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
Így alakulhatnak a csoportok…
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…
Sorsdöntő kupameccs következik szerdán Lipcsében…